Marcel Ciolacut, Klaus Iohannist és Nicolae Ciucăt tavaly többször is figyelmeztették, hogy fizetésképtelenségbe sodródhat Románia

A román állam három legfontosabb közjogi méltóságát, Klaus Iohannis államfőt, Marcel Ciolacu kormányfőt és Nicolae Ciucă szenátusi elnököt már 2024 augusztusában figyelmeztette a pénzügyminisztérium, hogy Románia fizetésképtelenségbe sodródhat, ha nem hoznak intézkedéseket a hiány csökkentésére – írja az Europa Liberă România „szigorúan bizalmas” jelölésű dokumentumokra hivatkozva.

A portál arról ír, hogy 2024. augusztus 19. és december 20. között a három említett közjogi méltóság hatszor is kapott tájékoztatást arról a veszélyről, hogy Románia a tervezettnél sokkal magasabb költségvetési hiánnyal zárja/zárhatja az évet. A dokumentumokban a pénzügyminisztérium tájékoztatta őket a költségvetés aktuális állásáról, a költségvetési hiány országkockázati besorolásra és a következő évi büdzsére gyakorolt hatásairól, valamint arról, milyen következményekkel járna, ha nem vezetnek be kiadáscsökkentő intézkedéseket.

„Amennyiben nem fogadnak el sürgősen intézkedéseket a hátralévő időszak kiadásainak korlátozására és csökkentésére, komoly kockázata van annak, hogy meghaladják a tervezett hiánycélt, ami a hiány finanszírozási költségének növekedését eredményezi” – idézik a minisztérium figyelmeztetését az egyik dokumentumban. Azt is jelezték, fennáll a veszélye, hogy Románia nem jut elegendő hitelhez ahhoz, hogy kifizesse a Ciolacu-kormány által jelentősen megemelt nyugdíjakat és béreket.

A dokumentumok egyik aláírója, Marcel Boloș korábbi pénzügyminiszter megerősítette az Europa Liberă România számára azok létezését, és azt is, hogy azokat titkosítottan küldték az elnöki hivatalnak, a kormánynak és a szenátusnak, mert nyilvánosságra hozásuk bizalomvesztést okozhatott volna Románia fizetőképességével kapcsolatban.

Az Europa Liberă România úgy fogalmaz, azért döntöttek a dokumentumok közzétételéről, mert megerősíti, hogy a román állam döntéshozói teljesen tisztában lehettek azzal, hogy milyen gazdasági nehézségekkel néz szembe az ország.

Marcel Ciolacu korábbi miniszterelnök csütörtökön reagált a vele szembe egyre gyakrabban megfogalmazott vádakra, hogy az általa vezetett kormány okozta a mostani „gazdasági katasztrófát”, amiért most fájdalmas adóintézkedésekre van szükség.

Ciolacu szerint a fiskális reform a helyreállítási tervben vállalt kötelezettség volt, akkor is meg kellett volna tenni, ha a költségvetési hiány csupán a GDP 3 százaléka. Állítása szerint a miniszterelnöksége idején arra törekedett, hogy az adóügyi intézkedések ne legyenek túl hirtelenek és ne okozzanak gazdasági recessziót. Ciolacu szerint progresszív adózás bevezetésének ugyanolyan hatásai lennének mint a mostani csomagnak, de az „ideológiai okokból” elutasították.

„Románia nincs a gazdasági összeomlás szélén”, és a „vakon alkalmazott megszorítás nem csökkenti, hanem növeli a hiányt” – írta Facebook-oldalán Marcel Ciolacu, majd hosszan érvel az állításai mellett.

„Ha börtönbe kell mennem azért, hogy 30 év után végre megépüljön a moldvai autópálya, akkor megbánás nélkül vállalom” – tette hozzá.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!