Elindult az aláírásgyűjtés az általános sztrájkért, ősszel tömegek vonulhatnak utcára

Az Alfa Kartell szakszervezeti tömb vezetője, Bogdan Hossu pénteken bejelentette, hogy elindították az aláírásgyűjtést egy országos sztrájk megszervezésére. Mint mondta, ősszel várhatóan rengetegen fognak utcára vonulni, hogy tiltakozzanak a drágulások és a megszorítások ellen.

„Van egy pontos menete annak, hogyan lehet általános sztrájkot hirdetni, és ezt be is tartjuk. De az aláírásgyűjtés már elindult” – fogalmazott Hossu a kormánypalotában tartott háromoldalú egyeztetés után.

Szerinte most azok tiltakoznak, akiket különösen rosszul érintett, hogy csökkentették a veszélyes munkakörülményekért járó bérpótlékokat.

Hossu úgy látja, hogy a kormány által bevezetett deficitcsökkentő intézkedések, valamint az energiaárak emelkedése szeptembertől komolyan éreztetni fogják a hatásukat. Már a hónap elején drágulások jöhetnek – főleg az áram ára miatt –, és ezek szépen lassan átragadnak minden más termékre és szolgáltatásra is.

„Az áfa emelése csak még jobban megdobja az árakat. Összességében 32-40 százalékkal csökkenhet a lakosság vásárlóereje. Ez azt jelenti, hogy az emberek túlnyomó többsége nem fogja bírni tovább, és utcára vonul” – figyelmeztetett Hossu.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!