Daniel David: Egyszerűsítik és szigorítják a tanulói és hallgatói ösztöndíjak rendszerét

Daniel David oktatási miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte: az állam racionalizálja az oktatási ösztöndíjak rendszerét. Az utóbbi években szerinte „túlburjánzott” a támogatási forma, és olyan rendszerré vált, amely sokszor nem tükrözi sem a teljesítményt, sem a valódi rászorultságot – ráadásul olyan struktúrában működik, ami más nyugati országokban ismeretlen.

A közoktatásban ezentúl háromféle ösztöndíj marad:

  • Érdemösztöndíj, amit az adott osztály legjobban teljesítő, legalább 9-es átlaggal rendelkező diákjai közül maximum a tanulók 15%-a kaphat.
  • Szociális ösztöndíj, amely a hátrányos helyzetű tanulókat segíti – a miniszter szerint „jól átgondolt kritériumok alapján”.
  • Technológiai ösztöndíj, amit a szakközépiskolás diákok kapnak, akik különböző vállalatokkal együttműködve gyakorlati munkát végeznek.

A tantárgyversenyeken kiemelkedő eredményt elérő tanulók díjazása is megmarad, sőt, egyes nemzetközi versenyeredményekért járó jutalmak emelkedni fognak.

Az egyetemi hallgatók esetében is változik az ösztöndíjak számítása: mostantól a nettó minimálbér lesz az alap, nem a bruttó, mivel ezek a támogatások adómentesek. Emellett az ösztöndíjakat csak tanulmányi időszakra folyósítják, vagyis a nyári szünetekre nem jár majd pénz. Az ösztöndíjalap 2023-hoz és 2024-hez képest csökkenni fog, de még így is magasabb lesz, mint 2022-ben volt.

A miniszter elmondta: nemcsak a pénzek elosztásán változtatnak, hanem a tanárok munkaterhén is. A pedagógusok átlagos heti óraszámát 18-ról 20-ra emelik, és ezzel párhuzamosan csökkentik az óradíjas, „külsős” tanárok számát – közel 14 ezer ilyen állás szűnhet meg. Ugyanakkor hangsúlyozta: senkit nem bocsátanak el, csak ésszerűsítik a rendszert.

David szerint az elmúlt évek pénzügyi többlete sok esetben „anomáliákat” gerjesztett a rendszerben – például nőtt a tanári álláshelyek száma, miközben a diáklétszám csökkent, és sok volt a túlságosan szétaprózott, kis létszámú osztály. A mostani reform célja szerinte az, hogy a rendszer visszataláljon a „normalitás” keretei közé.

Arra az újságírói kérdésre, hogy az ösztöndíjak szűkítése nem ellentétes-e azzal, hogy egyre jobbak az eredmények például az országos értékeléseken, a miniszter úgy válaszolt: a jó teljesítmény nem az ösztöndíjaknak köszönhető. Ráadásul a részvételi arány még mindig alacsony. „Nem szabad, hogy a gyerekek azt higgyék, csak a pénzért járunk iskolába” – fogalmazott.

„A jelenlegi rendszer anomáliákat termelt ki, most azon dolgozunk, hogy visszatérjünk a normalitáshoz” – fogalmazott David.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!