Az alkotmánybíróság nem hozott semmilyen döntést a leköszönő alkotmánybíróknak járó juttatást illetően és egyik távozó alkotmánybíró sem kért és nem is kapott prémiumot, írja csütörtöki közleményében a testület.
Az alkotmánybíróság arra a hírre reagált, miszerint a júliusban mandátuma végéhez érő három alkotmánybíró, Marian Enache, Livia Stanciu és Varga Attila fejenként 180 ezer lej prémiumot kaphat, erre ugyanis feljogosítja őket az alkotmánybíróság működéséről szóló 47/1992-es törvény 71. cikkének 5. bekezdése, annak ellenére, hogy még a Ciolacu-kormány a 156/2024-es sürgősségi takarékossági rendelettel leállította az ilyen jellegű juttatások kifizetését a többi közalkalmazott számára.
Az alkotmánybíróság közleménye kiemeli, hogy a testület álláspontját senki sem kérte ki korábban ezzel a hírrel kapcsolatban. Elismerik ugyanakkor, hogy az alkotmánybíróság főtitkára, akinek kötelessége tájékoztatni a testületet a költségvetés végrehajtásával kapcsolatban, a július 1-i gyűlésen bemutatott a plénum előtt egy jegyzetet, ami az említett juttatásra vonatkozott. Hangsúlyozzák viszont, hogy ezzel kapcsolatban semmilyen határozatot nem hozott az alkotmánybíróság és egyik mandátuma végéhez ért alkotmánybíró sem kért vagy kapott pénzt a 47/1992-es törvény 71. cikkének 5. bekezdése alapján.
A 180 ezer lejes, az alkotmánybírók hat havi bérének megfelelő prémiumról Ilie Bolojan kormányfőt is kérdezték az újságírók a megszorításokról szóló szerdai sajtótájékoztatón. Bolojan azt mondta, ezek a juttatások törvényesek, de ettől még nem tartja őket helyesnek. A mostani gazdasági helyzetben szerinte egyszerűen erkölcstelen ekkora összegeket fizetni, miközben mindenki mástól áldozatot kérnek.
Az alkotmánybíróság év elején amiatt került a figyelem középpontjába, hogy Claudiu Năsui USR-s képviselő felhívta a figyelmet, hogy az intézmény költségvetésében 700 ezer lej értékben gyógyszerekre is elkülönítettek összeget. Ezt követően a parlament egy módosító indítvánnyal törölte ezt az összeget a büdzséből. Sorina Ruxandra Matei tényfeltáró újságíró most arra hívta a fel a figyelmet, hogy ez lehet az oka annak, hogy a három távozó alkotmánybíró 180 ezer lejes prémiumára most nincs pénz: a szokatlanul magas összeg, amit az alkotmánybíróság állítása szerint gyógyszerekre különített el, de amit végül a képviselőházi szakbizottság nem fogadott el, valószínűleg a három távozó alkotmánybíró 180 ezer lejes prémiumát rejtette.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!