Bolojan titkosított kormánybizottságra bukkant, ahol három ülésért miniszteri fizetést kapnak a tagok

Amióta miniszterelnök, Bolojan a közpénz-zabáló bizottságok felkutatására szakosodott, és lépten-nyomon sikerélménye van, mert mindegyre talál újabb és újabb testületet, amelyiknek fő tevékenységi területe a közpénzköltés. A legfrissebb jól fizető állami bizottság tagjai akár már havi három ülésért is megkaphatják egy miniszteri fizetés 90 százalékát, írja a Hotnews, miközben az, hogy pontosan kik ülnek benne, mostanra már nem is nyilvános. A kormányfő szerint ez is egyike azoknak az abszurd helyzeteknek, amelyeken a következő megszorítócsomagban változtatni fognak – ha a parlament egyáltalán összeül.

A szóban forgó testület neve: Comisia pentru examinarea investițiilor străine directe, vagyis a Külföldi Befektetések Vizsgálatára Alakult Bizottság (CEISD). Minden Romániába érkező külföldi befektetéshez tartozik egy 10 ezer eurós eljárási díj, ezt a pénzt pedig – ahogy Bolojan fogalmazott – egy 11 fős bizottság osztja el azzal, hogy „engedélyezi vagy nem engedélyezi a beruházást”.

„Minden ülés után a tagok megkapják egy miniszteri fizetés 30 százalékát. Ha havonta háromszor összeülnek, az már gyakorlatilag egy második fizetést jelent számukra” – mondta a miniszterelnök. „Igen, ez így működik, mert törvénybe írták. És ahhoz, hogy ezen változtatni lehessen – például hogy ne kapjanak pluszpénzt, vagy legyen csak 5 tagja a testületnek – parlamenti jóváhagyás kell, és a parlament most nincs is ülésben.”

A bizottságot 2022-ben hozták létre Nicolae Ciucă kormányzása idején, és több akkori miniszter is aláírta a létrehozásáról szóló sürgősségi rendeletet. Köztük volt Marian Neacșu is, aki ma már Bolojan kabinetjében szolgál miniszterelnök-helyettesként, akkor viszont a kormány főtitkára volt.

A CEISD tagjai papíron 12 minisztériumot képviselnek, az alábbiak szerint:

  • a miniszterelnök egy képviselője (ő egyben az elnök),
  • a Versenytanács elnöke vagy egy tagja,
  • a kormány főtitkárságának képviselője,
  • valamint a gazdasági, turisztikai, közlekedési, kutatási, pénzügyi, védelmi, belügyi, egészségügyi és külügyi tárcák delegáltjai.

Mindezek a személyek minimum államtitkári szinten képviselik az adott intézményt. Ők négy évre kapnak mandátumot, amit meg lehet hosszabbítani.

A testület összetételét az elmúlt években többször is módosították. Míg 2023-ban és 2024-ben a kormány rendre közzétette a frissített listát, 2025 januárjában Marcel Ciolacu akkori miniszterelnök már titkosította a tagok nevét. Az akkor aláírt kormányhatározatban ez szerepel: „Az 1-es számú melléklet nem nyilvános, mivel a törvény értelmében bizalmasnak minősül.”

Bolojan szerint az ilyen típusú testületek valós feladatait nem kérdőjelezi meg, de a köréjük épült juttatási rendszer „biztosan nem igazságos”, és a kormány tervei szerint a második és harmadik gazdasági intézkedéscsomagban módosítani fognak rajta.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!