Alkotmánybíró maradhat Mihai Busuioc, a PSD szakmai előélete miatt kifogásolt jelöltje

Elutasította az SOS Románia Mihai Busuioc kinevezésével kapcsolatos fellebbezését az alkotmánybíróság, a szociáldemokraták jelöltje így része lehet a testületnek, értesült a Digi24 és a G4Media.

Az Állami Számvevőszék elnökének, Mihai Busuiocnak a 9 évre szóló alkotmánybírói kinevezését egy hete hagyta jóvá a szenátus 79 támogató és 36 ellenszavazattal. Busuioc szakmai előéletével kapcsolatban több kérdés felmerült, végül az SOS Románia párt nyújtott be fellebbezést a kinevezése ellen, amelyben azt írták, a szükséges háromból két feltételt – a jogi képzettségre és a legalább 18 éves jogi szakmai tapasztalatra vonatkozó feltételeket – nem teljesíti.

Az alkotmánybíróság keddi közleménye szerint a fellebbezést egyhangúlag alaptalannak minősítették. Azt írták, hogy Mihai Busuiocnak "több mint 18 éves régisége van a jogi tanulmányok területén így teljesíti azt a követelményt, amely legalább 18 éves jogi tevékenységet kér az alkotmánybírói kinevezéshez.

Mihai Busuioc az alkotmánybíróság eddigi elnökét, Marian Enachét váltja a testületben, így július 13-án, Enache mandátumának lejárta után léphet hivatalba.

Júliusban három alkotmánybírónak jár le a mandátuma, Marian Enache mellett Livia Stanciunak és Varga Attilának is. Varga Attila helyére Asztalos Csabát javasolta az RMDSZ, kinevezését jóvá is hagyta a képviselőház. Livia Stanciu helyére a román államfő nevezhet majd ki új alkotmánybírót.

Sajtóértesülések szerint kedden dönt a testület a három távozó bírának járó fejenként 180 000 lejes juttatásról is, amit annak ellenére ítélhetnek oda nekik, hogy a kormány korábban takarékossági okokból eltörölte a hasonló, nyugdíjazás alkalmával adott különleges összegeket a közszférában.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!