A magyarok lakta megyék rendre jobban teljesítettek az érettségin, mint tavaly

Közzétette a tanügyminisztérium a 2025-ös érettségi nyári vizsgaidőszakának óvások utáni, végleges eredményeit. A tárca közleménye szerint 2,2 százalékkal nőtt a sikerességi arány az előzetes eredményekhez képest, 74,3 százalékról 76,5 százalékra, számszerűen pedig 2287-tel nőtt a sikeresen érettségizők száma. Az érettségire jelentkező 104 675 vizsgázó közül 80 092-en teljesítették a sikeresség feltételeit.

A fellebbezések elbírálása után a jelenlegi végzősök 81,9 százalékának van érettségije, a korábbi években végzettek közül pedig 35,8 százaléknak sikerült most a vizsgája.

A minisztérium összegzése szerint összesen 39 734 fellebbezést nyújtottak be, a legtöbben a román nyelv és irodalom vizsgán elért eredményükkel voltak elégedetlenek, abból ugyanis 17 004 óvást tettek le. Anyanyelvből 311-en óvtak, a kötelező tárgyból (matek vagy történelem) 11 682-en, míg a választható tantárgyból 10 737-en. 37 947 esetben módosította az előzetes jegyet a fellebbezés.

Az óvásokkal legnagyobb mértékben Ilfov megyében változott a sikerességi arány, 4,4 százalékkal lett magasabb, mint azt az előzetes eredmények alapján számolták. Utána Kovászna megye következik 3,5 százalékos növekedéssel, illetve Szatmár megye 3 százalékos növekedéssel.

A tavalyi végleges eredményekhez viszonyítva (az összes érettségizőt figyelembe véve) országosan továbbra is gyengébbek az eredmények, 1,8 százalékponttal maradnak el, de valószínűleg a differenciált románérettséginek köszönhetően a magyarok lakta megyében általában az volt a jellemző, hogy jobban szerepeltek a diákok. Hargita megyében volt a legjelentősebb a változás, 5,3 százalékponttal magasabb a sikerességi arány, de Kovászna megye esetében 1,5 százalékponttal, Maros megyében 0,9 százalékponttal, Szatmár megyében 1,2 százalékponttal javult azok aránya, akiknek érettségijük lett.

A Hargita megyei tanfelügyelőség közben azt is közölte, hogy miként alakultak a sikeresen érettségizők aránya tantárgyanként. Az óvások után minden tárgyból javult a sikeresen érettségizők aránya, ugyanakkor tavalyhoz képest is szinte minden tárgyból többen írtak átmenőt. A románérettségi eredménye különösen szembetűnő:

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!