A Bolojan-kormány elbocsátaná a központi vízügyi alkalmazottak felét
A kormányprogram részeként a Bolojan-kabinet jelentős leépítést tervez a romániai vízügyi intézményrendszer központi szintjén: az Országos Vízügyi Hatóság (Administrația Națională Apele Române) központi apparátusának felét elbocsátanák – derül ki a frissen elfogadott dokumentumból.
Az intézmény évek óta a korrupciós ügyek visszatérő szereplője. A G4Media emlékeztet: már 2021-ben vizsgálatot indított a DNA, miután kiderült, hogy az Apele Române Iași gépeit törvénytelenül használták fel a liberális Costel Alexe családjához tartozó ingatlanprojekthez.
Ugyanebben az évben az is napvilágot látott, hogy a vízügyi hatóság második embere a saját 69 éves édesapját „kiküldetéssel” helyezte el a Botoșani megyei vízgazdálkodási egységnél.

Jelenleg az állami vállalat élén Sorin Lucaci áll, akit 2022 szeptemberében neveztek ki a PSD javaslatára, a román sajtó tudni véli, hogy a jelenlegi ideigleenes pártelnök, Sorin Grindeanu támogatottja. Lucacit korábban jogerősen elítélték ittas vezetésért, és a kinevezése idején mindössze négy hónapnyi vízügyi tapasztalattal rendelkezett – holott az intézmény belső szabályzata ötéves szakmai múltat írna elő ilyen pozícióhoz. Korábbi pályája útépítési és infrastrukturális projektekhez kötődött.
A szervezet felelőssége a parajdi sóbányában történt katasztrófa kapcsán is felmerült: tíz éven át elmulasztották a szükséges biztonsági intézkedések meghozatalát, amelyekkel megelőzhető lett volna a bánya beomlása és elárasztása, írja a G4Media portál.
A strukturális átalakítás célja a közpénzek hatékonyabb felhasználása és a politikai kinevezések visszaszorítása – legalábbis a kormányprogram megfogalmazása szerint.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás