Elemző: Bolojan megkapta a megbízatást, de az igazi próbatétel csak most kezdődik
„Ami kellett, megtörtént. Most jön a neheze” – így kommentálta Gelu Duminică szociológus Ilie Bolojan miniszterelnöki jelölését, miután pénteken Nicușor Dan hivatalosan is megbízta a PNL ideiglenes vezetőjét a kormányalakítással.
A szakértő szerint a döntés nem meglepő, de önmagában még semmit nem old meg. A következő napokban derül majd ki, hogy a Bolojan-féle kabinet valóban képes lesz-e felmutatni egy működőképes, reformorientált programot – különösen gazdasági fronton.
„Nem kell pezsgőt bontani, de pánikolni sem. Most jön az a szakasz, amikor látjuk majd, mit tud Bolojan valójában” – fogalmazott Duminică.
Politikai források szerint a TVA-emelés is szerepel az új kormányprogramban, de csak egyfajta „biztonsági szelep” formájában. A most kialakult kompromisszum alapján a jelenlegi, 19%-os áfa nem emelkedik július 1-jén, de októberben újraértékelik a gazdasági adatokat – és ha nem javulnak a számok, akkor a rendszer automatikusan átvált a 21%-os kulcsra.
Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy az új kormány nem rögtön, hanem legkorábban november 1-jétől vagy január 1-jétől vezethet be magasabb áfát – de csak akkor, ha az adatok ezt indokolják. Ugyanakkor a csökkentett áfakulcsok (pl. az élelmiszer- vagy turizmára vonatkozó kedvezmények) már most átalakulhatnak – ezekről a konkrétumokat a Bolojan-kabinet fogja kidolgozni.
Gelu Duminică szerint Bolojan előtt három valódi kihívás áll:
- rendbe tenni az állam pénzügyeit,
- hatékonyabbá tenni az állami intézményeket,
- és visszaszerezni a polgárok bizalmát a kormányzásban.
Ugyanakkor figyelmeztet: nem csak Bolojanon múlik minden. Az is kérdés, kik lesznek a miniszterei, milyen arányban kapnak teret „régi arcok”, és valóban érvényesülhet-e a Bolojan-féle hatékonysági szemlélet egy olyan törékeny koalícióban, amely négy párt (PSD, PNL, USR, RMDSZ) érdekeit próbálja egyensúlyban tartani. „Most még sok az ismeretlen: marad-e a PSD, mit kér az RMDSZ, kié lesz a végső szó? Bolojan valódi kihívása nem az, hogy miniszterelnök lett – hanem az, hogy ezt a rendszert képes lesz-e tényleg működtetni” – zárta értékelését a szociológus.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás