A SIC Feszt idén a biztonságra teszi a hangsúlyt – új rendszerrel lépnek fel a zaklatások és erőszak ellen
SAFE POINT sátor, sárga karkötő, titkos kód – új biztonsági intézkedésekkel reagál a háromszéki fesztivál a nők elleni erőszakra és a zaklatásokra, áll a Sic Feszt közleményében.
A nők elleni erőszak és a zaklatás nemcsak távoli hírekben, hanem a saját közösségeinkben is egyre gyakoribb jelenség – erre reagálva új, megelőzést és azonnali segítségnyújtást célzó intézkedéseket jelentett be a SIC Feszt. A Sepsiszentgyörgy közelében, Háromszéken szervezett fesztivál szervezői szerint a szórakozás csak akkor lehet felszabadult, ha minden résztvevő biztonságban érzi magát. Ezért az idei évben a közösségi felelősségvállalás került a fesztivál fókuszába.
„A biztonság nem elvont fogalom – hanem a legfőbb feltétele annak, hogy felszabadultan éljük meg az együtt töltött napokat” – fogalmazott Antal Balázs főszervező, aki szerint a SIC Feszt mindig is több akart lenni, mint koncerthelyszín: olyan közösségi tér, ahol figyelünk egymásra. Idén ezt intézményesített formában is megpróbálják garantálni.
SAFE POINT sátor: nemcsak krízishelyzetekre
A fesztiválterületen jól látható helyen áll majd a Safe Point sátor, ahol női személyzet, pszichológus és képzett önkéntesek nyújtanak támogatást azoknak, akik zaklatás, rosszullét vagy más kellemetlen helyzet miatt segítségre szorulnak. A sátor nemcsak vészhelyzetek esetén elérhető – bárki betérhet, aki egy kis nyugalmat keres, vagy elveszettnek érzi magát a fesztivál forgatagában.
A Safe Point szakmai koordinátora Dombi Orsolya pszichológus, aki több éve dolgozik közösségi programok és érzékenyítő kampányok tervezésén. Ő felel az új biztonsági rendszer koncepciójáért is, amely a megelőzést legalább annyira fontosnak tartja, mint a krízishelyzetek kezelését.
Sárga karkötő és titkos kód – hogyan lehet segítséget kérni?
A szervezők két további eszközzel is támogatják a biztonságos jelenlétet:
Sárga karkötő: diszkrét jelzés, amelyet bárki kérhet, de elsősorban nők számára javasolt. A karkötőt viselők ezzel jelezhetik, hogy fokozott figyelmet vagy támogatást kérnek – a szervezők ígérete szerint a személyzet előzetes képzést kap, hogy megfelelő módon reagáljon.
Kódolt segítségkérés a pultnál: előre meghatározott kifejezés használatával bárki diszkréten jelezheti, ha bajban van. A kódot a bárpultosok, biztonságiak, önkéntesek és szervezők is ismerni fogják, és azonnal intézkednek, ha hallják. A kód pontos szövege nem nyilvános: csak egy zárt, nők számára létrehozott Facebook-csoportban ismertetik, amelyhez regisztráció szükséges. Csatlakozás itt >>
A SIC Feszt szerint senki nincs egyedül – ha a barátok tovább is álltak
A szervezők arra is gondoltak, hogy fesztiválokon gyakran előfordul, hogy valaki egyedül marad, elveszíti a társaságát vagy túl sokat iszik. A Safe Point sátor ilyenkor is nyitva áll, nem kell hozzá különös indok – elég az, ha valaki kicsit magára maradt, és biztonságra vágyik. „Nem hagyunk egyedül – még akkor sem, ha a barátaid meg is tették” – áll a közleményben.
Zéró tolerancia a drogokra, felelős alkoholfogyasztás
A közlemény egyértelművé teszi: a fesztiválon zéró tolerancia van az illegális szerekre – legyen szó használatról, birtoklásról vagy terjesztésről. A szervezők együttműködnek a hatóságokkal, és minden ilyen esetben azonnal és következetesen lépnek.
Az alkoholfogyasztás kapcsán felelős viselkedésre kérik a résztvevőket. A fesztivál területére gyalogosan vagy taxival javasolt érkezni, ittas állapotban senki ne vezessen. Rosszullét esetén a Salvatore Egyesület vagy a DAVID mentőszolgálat munkatársaihoz lehet fordulni.
„A fesztivál igazi hősei nem azok, akik a legtöbbet bírják – hanem akik időben felismerik, hogy hol a határ” – zárta gondolatait Antal Balázs főszervező.
A SIC Feszt új biztonsági rendszere a hazai fesztiválpiacon egyedülálló, és egyértelmű üzenetet közvetít: az élmény csak akkor lehet teljes, ha a résztvevők testi és lelki biztonsága garantált. A kezdeményezés nemcsak a problémák kezelését, hanem azok megelőzését is célozza – miközben a közösségi felelősségvállalás új mércéjét állítja fel.
A fesztivál 2025-ös kiadását augusztus 6. és 10. között szervezik a sepsiszentgyörgyi kerekerdőben.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!