Ilie Bolojan: A jövendőbeli kormány nem tudja elkerülni az adóemelést

A jövendőbeli kormány nem tudja elkerülni a költségvetési bevételek növelését célzó intézkedéseket, „ami sajnos adóemelést jelent” – nyilatkozta pénteken a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke.

Ilie Bolojan a parlamentben tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett az Agerpres szerint arról, hogy Románia vállalta, hogy idén 7 százalékra csökkenti a GDP-arányos deficitet, az eddigi adatok alapján azonban ezt nagyon nehéz lesz teljesíteni. A pártelnök szerint a korrekciós intézkedések terve a bevételek növelését, a beruházások átütemezését és a kiadások csökkentését foglalja magában. Hozzátette, normális esetben fordított lenne a sorrend, azaz csak a legvégső lehetőségként folyamodnának a bevételnövelő intézkedésekhez, a jelenlegi helyzetben azonban elkerülhetetlen a bevételek növelése, „ami sajnos adóemelést jelent”.

„Ezekről a következő napokban születik meg a végleges döntés” – mondta. Hozzátette, emellett természetesen csökkenteni kell a kiadásokat is, ez azonban nem egyik napról a másikra történik, mert különféle eljárások előzik meg. Bolojan rámutatott, az idénre tervezett beruházásokat sem lehet maradéktalanul kivitelezni, a kevésbé sürgőseket vagy fontosakat át kell ütemezni, vagy az is előfordulhat, hogy egyesekről le kell mondani.

A PNL ideiglenes elnöke azt is elmondta, hogy pártja nem ért egyet a progresszív adózás bevezetésével, de azt támogatja, hogy „aki profitot termel, megfelelő mértékű adót fizessen”. Bolojan szerint a rövid távú intézkedéseket a megalakulása után el is fogadja az új kormány, és vélhetően már július 1-től életbe lépnek, az adóügyi – például a nyereség- vagy az osztalékadót érintő – intézkedések pedig jövő év elejétől lesznek érvényesek.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!