Őrizetbe került az ügyész, aki segített eltussolni egy pap szexuális visszaélési ügyét

Őrizetbe vettek egy ügyészt Romániában, aki a gyanú szerint manipulálta egy papi visszaélés ügyének nyomozati anyagát – írja a Hotnews. A gyanú szerint az ügyész figyelmen kívül hagyott vagy szándékosan elkerült több releváns bizonyítékot, majd lezárta a nyomozást egy tanárként is dolgozó pap ellen, akit egy 14 éves diáklány megerőszakolásával vádoltak. A Legfőbb Ügyészség elrendelte az ügyész 24 órás őrizetbe vételét, és kérte az előzetes letartóztatás vagy házi őrizet elrendelését.

Egy azóta 15-ik életévét betöltő lány szülei tavaly nyáron feljelentést tettek egy Galac megyei pap ellen, aki a vád szerint 2022 decembere és 2024 júniusa között többször szexuálisan bántalmazta a kiskorút. Az ügyben eljáró ügyész, Nicolae Valerian Cuzi azonban rövid idő alatt lezárta a nyomozást azzal az indokkal, hogy „a bűncselekmény nem megalapozott”. Később kiderült: az ügyész nemcsak figyelmen kívül hagyta a kulcsfontosságú bizonyítékokat, de manipulálta is az aktát.

A Galaci Törvényszék főügyésze idén januárban érvénytelenítette az ügy lezárását, majd áprilisban a Târgu Bujori Bíróság elrendelte a büntetőeljárás újraindítását. A Legfőbb Ügyészség szerint Cuzi több dokumentumot is eltüntetett az aktából, majd hamis iratokkal helyettesítette azokat. Ennek következményeként az ügyész ellen büntetőeljárás indult, őrizetbe vették, és kérvényezték az előzetes letartóztatását is.

A vádirat szerint a pap – aki vallástanárként dolgozott a Foltești község iskolájában – kihasználta a tanár-diák közötti bizalmi viszonyt, és szoros kapcsolatot épített ki a lánnyal, akit a teológiai líceumi felvételire készített fel. A lány vallomása szerint a szexuális bántalmazást a pap a parókiáján és autójában követte el. A rendőrséghez a szülők azután fordultak, hogy gyanús üzeneteket találtak a gyerek telefonján.

Az ügyész azonban több bizonyítékot is elutasított, többek között a pszichológiai szakvéleményt, a poligráfos vizsgálatot és a tanúvallomásokat. Ezzel szemben a pap nyilatkozatát tekintette irányadónak – még annak ellenére is, hogy a pap elutasította a poligráfos vizsgálatot és a konfrontációt az áldozattal és családjával. Sőt, a szülőket is bírálta, amiért azok önállóan próbáltak bizonyítékokat gyűjteni.

A bíróság megállapította, hogy az ügyészi nyomozás nem volt teljes, különösen egy olyan érzékeny ügyben, amelyben kiskorú szexuális bántalmazása a vád. A döntés értelmében további nyomozati cselekményekre van szükség, többek között a mobiltelefonos kommunikációk, helymeghatározási adatok és pszichológiai értékelések vizsgálatára, valamint helyszíni szemlére a parókián.

A pap már nem tanít az iskolában. Az ügyész Cuzi bírói kinevezését 2024-ben a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács elutasította.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!