Hatósági felügyelet alatt marad Călin Georgescu
Hatósági felügyelet alatt marad Călin Georgescu, miután Bukarest első kerületének bírósága elutasította az intézkedés meghosszabbítása elleni fellebbezését, közölte az Agerpres. A döntés végleges.
A fellebbezést csütörtökön tárgyalták a volt elnökjelölt jelenlétében. A hat bűncselekménnyel gyanúsított Călin Georgescu a büntetőeljárás elindításától először nyilatkozott az újságíróknak az ügyével kapcsolatban. Azt mondta, „a törvényekkel és a józan ésszel összeegyeztethetetlen politikai meghurcolás” zajlik ellene. „Ezért nagyon tömören fogok fogalmazni. Az igazságszolgáltatás helyszíne a tárgyalóterem, nem a televízió. A szólásszabadság az igazi demokrácia elengedhetetlen velejárója. Ha támadást intéznek ellene, akkor diktatúra felé haladunk. A szólásszabadság azt jelenti, hogy bármit szabadon ki lehet mondani, még az igazságot is” – fogalmazott.
Georgescut legutóbb május 27-én idézték be a legfőbb ügyészségre. Akkor az ügyészek közölték vele, hogy kiterjesztik a folyamatban lévő büntetőeljárást, mert a választási kampányban egy tévéműsorban a Vasgárda egykori vezetőjétől, Corneliu Zelea Codreanutól idézett. Később, június 6-án az ügyészség bejelentette, hogy meghosszabbítja a hatósági felügyeletét.
Călin Georgescu február 26. óta áll hatósági felügyelet alatt. Ügyészségi engedély nélkül nem hagyhatja el az országot, továbbá nem tehet közzé legionárius, fasiszta, antiszemita, rasszista vagy idegengyűlölő tartalmakat a közösségi médiában. Az ügyészek hat bűncselekmény miatt indítottak büntetőeljárást Călin Georgescu ellen.
Az alkotmányos rend megdöntésére irányuló cselekményekkel, fasiszta, rasszista vagy idegengyűlölő szervezet létrehozásával, népirtásért elítélt személyek kultuszának népszerűsítésével, a nemzetbiztonságot veszélyeztető hamis információk terjesztésével, hamis nyilatkozattétellel és antiszemita szervezet létrehozásával gyanúsítják.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!