Tizennégy éve ígérik, de se dosszié, se felterjesztés: megkérdeztük, mi lett a csíksomlyói búcsú UNESCO-jelölésével?

Miközben már elindultak a zarándokvonatok Csíksomlyó felé, és szombaton ismét több tízezren vesznek részt a pünkösdi búcsún a Nyeregben – ahol néhány éve még Ferenc pápa is megjelent, ha nem is éppen pünkösdkor –, továbbra sincs hír arról, hogy a rendezvényt az UNESCO szellemi világörökségi listájára felterjesztenék. Az RMDSZ idén is megszervezte, hogy a helyi magyar közösség tagjai a vonatállomásokon fogadják a Magyarországról érkező zarándokokat – ez a látványos, közösségi sikerre építő kommunikációs elem évről évre visszatér. De miközben a fogadtatások, zászlók és énekszók jól mutatnak a sajtóban és a közösségi médiában, a háttérben lévő, évek óta halogatott örökségvédelmi ügy – a csíksomlyói búcsú UNESCO-jelölése – teljes csöndbe burkolózik.

A kérdés azért különösen időszerű, mert a csíksomlyói zarándoklatot már 2011-ben elindították ezen az úton – legalábbis kommunikációs szinten –, és azóta is rendre elhangzik: „dolgozunk rajta”.

Ezért kérdeztük meg újra Demeter András Istvánt, az RMDSZ által delegált kulturális államtitkárt, aki 2023 nyarán, az RMDSZ kormányból való távozásakor kikerült a minisztériumból, majd 2025 tavaszán visszakerült ugyanabba a pozícióba. Demeterrel legutóbb 2022 decemberében interjúzott a Transtelex Csíksomlyóról, mert az államtitkár, akkor poszolta a legújabb romániai UNESCO-s sikereket a Facebook-oldalára. Aztán az interjúban Demeter András elmondta: nincs dosszié, és azzal magyarázta a késlekedést, hogy megváltoztak az UNESCO felterjesztési szabályai, és újra kellene gondolni a stratégiát. Azt nyilatkozta: „nem szándékoznak elsietni” a dolgot, és majd akkor fogják beadni az anyagot, ha „sikerül megteremteni a beíratáshoz szükséges valamennyi előfeltételt”.

Mostani nyilatkozatában ennél is visszafogottabb hangot ütött meg. Azt mondta,

az elmúlt évek politikai viszonyai nem voltak alkalmasak arra, hogy bármit lépjenek az ügyben

– utalva arra, hogy 2023 júniusában, az RMDSZ kormányból való kiszorítása után ő maga is távozott a minisztériumból, és csak a 2024-es választások után került vissza. Úgy fogalmazott: „ezek nem voltak olyan évek, amikor érdemben lehetett volna foglalkozni ezzel a projekttel.”

Emellett arról is beszélt, hogy a csíksomlyói búcsú vallási jellege önmagában akadálya lehet egy sikeres UNESCO-jelölésnek, és nem biztos, hogy érdemes ezzel a vonallal próbálkozni. Felvetette, hogy inkább a búcsú köré épülő laikus, közösségi hagyományokat – például a zászlóvivői szerepet – kellene dokumentálni, és azokra alapozva lehetne egy új dossziét összeállítani. Csakhogy ez sem rövid távú feladat: új dokumentáció, terepmunka, szövegalkotás és egyeztetések szükségesek hozzá – „ez hosszú időbe telik” – mondta.

Demeter egy további szempontot is felhozott, amely a szellemi kulturális örökségi listák kapcsán az utóbbi években több esetben is vitát váltott ki: vajon biztosan jót tesz-e egy-egy hagyománynak, ha UNESCO-védettséget kap? Azt mondta, hogy az ún. „Living Human Treasures” – azaz az élő emberi kincsek – esetében gyakran megfigyelhető, hogy a kiemelés után az adott tudás hordozói elveszítik a természetes közösségi közegüket, amelyben addig éltek és működtek. A megsokszorozott figyelem, a kívülről rájuk vetített elvárások nem segítik, hanem inkább kikezdik azt a hagyományt, amelyet megőrizni akarnak.

A csíksomlyói zászlóvivői szerepet említette példaként: ezek többnyire belső, közösségi alapon öröklődnek – gyakran apáról fiúra –, és külső „örökségvédelem” helyett inkább belső rend és élő hagyomány tartja őket életben. Demeter szerint nem magától értetődő, hogy az UNESCO-keretek ezekhez jól illeszkednek.

Feltettem azt a kérdést is az államtitkárnak, hogy

nem kellene-e végre zárni ezt a történetet, és kimondani, hogy a projekt megbukott?

Demeter erre nemmel felelt, szerinte még nem jött el az ideje, hogy lemondjanak róla. Ugyanakkor hangsúlyozta: azt is mérlegelni kell, hogy egyáltalán hasznára válik-e a zarándoklatnak egy UNESCO-felterjesztés. Az eddigi tapasztalatok – például a „human treasure” minősítéssel kitüntetett élő örökségek esetében – azt mutatják, hogy a megnövekedett figyelem nem mindig tesz jót az adott hagyományos közegnek, sőt akár annak leépüléséhez is vezethet.

RMDSZ-projekt: látványos bejelentés, nulla diplomáciai támogatás

Fontos megjegyezni: a csíksomlyói ügy soha nem volt a román állam vállalása. A kezdeményezés kizárólag az RMDSZ politikai vállalása volt, amelyet több alkalommal is ünnepélyesen bejelentettek, sőt azt állították, hogy „minden készen áll” a sikerhez. Ehhez képest a 2016-os kudarc óta sem dosszié, sem felterjesztés nem készült el újra.

A román kulturális diplomácia részéről ezzel szemben inkább távolságtartás volt tapasztalható. A román állam más témákban – például a lipicai lótenyésztés vagy a román népi blúz („ie”) – sikeres UNESCO-jelöléseket vitt végig, sokszor nemzetközi kooperációban. Legutóbb, 2023 végén, a transzhumancia, vagyis az állatok évszakos vándoroltatásának hagyománya került fel a szellemi kulturális örökség reprezentatív listájára. Ez szintén egy több országot érintő, regionálisan beágyazott gyakorlat volt, amelyet Románia Spanyolországgal és Olaszországgal közösen terjesztett fel.

Ezek az eredmények azt mutatják, hogy ahol politikai vagy diplomáciai érdekeltség, illetve szélesebb nemzetközi együttműködés áll rendelkezésre, a román állam képes hatékonyan eljárni a szellemi örökség védelmében. A csíksomlyói ügyet viszont soha nem karolta fel, és nem is mutatott különösebb hajlandóságot arra, hogy egy nemzeti kisebbséghez kötődő, kifejezetten vallási töltetű eseményt állami szinten képviseljen. A zarándoklatot az RMDSZ próbálta „örökségesíteni”, ám a román állami háttértámogatás hiánya és a politikai tartózkodás évek óta akadályozza a felterjesztés sikerét.

Politikai szimbólum lett, nem örökségvédelmi ügy

A csíksomlyói búcsú UNESCO-jelölése mára nem örökségvédelmi projektként, hanem politikai szimbólumként él tovább. Az elmúlt évtizedben a kezdeményezés egyre távolabb került a szakmai alapoktól, miközben a nyilvánosságban évek óta alig esik szó róla. A téma gyakorlatilag eltűnt a kommunikációból – csak akkor kerül elő, ha valaki külön rákérdez.

Ez történt most is. Demeter András válaszaiból az derült ki, hogy teljesen váratlanul érte a kérdés, és egyáltalán nem számított arra, hogy a búcsú UNESCO-felterjeszése még napirenden van valakik számára. Ahelyett, hogy konkrét előrelépésről számolt volna be, egy új lehetőséget vázolt: talán a búcsú vallási karakterét háttérbe szorítva, inkább a köré szerveződő laikus hagyományokra kellene építeni a dossziét. Ezzel azonban nem új irányt jelölt ki, hanem beláthatatlan időre eltolta a projektet.

Ez a stratégia nem új: a halasztás évek óta tart, csak mindig más indokkal. Egy ideig a román állam passzivitása volt az ok, majd a procedúra változása, most pedig az időzítés és az új koncepció kidolgozása. A közös bennük, hogy mindig van magyarázat arra, miért nem történik semmi.