Raed Arafat szerint meg fog oldódni a parajdi sóbánya helyzete
Meg fog oldódni a parajdi sóbánya helyzete, a kormány jóváhagyja a munkálatok finanszírozásáról szóló határozatot, jelentette ki csütörtökön Raed Arafat, a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) vezetője, tájékoztat az Agerpres.
A parajdi sóbánya beomlásának veszélyére vonatkozó kérdésre reagálva biztosította az embereket a határozat jóváhagyásáról, miután az utóbbi napok felhőszakadásai nyomán az áradó Korond-patak vize elöntötte a tárnákat, és alámosta a közelben levő utat is.
Hozzátette, dolgoznak a problémán, megvitatták az ügyet az ügyvivő miniszterelnökkel, határozatba fogják foglalni a Hargita megyei vészhelyzeti bizottság által javasolt megoldást, emellett pedig a kormány a munkálatok finanszírozásáról szóló határozatot is el fogja fogadni.
A munkálatok elkezdésével azonban mindenképp várni kell, mondta, amíg el nem áll az eső. Arafat szerint egy új megközelítésre van szükség a probléma megoldásához, erre pedig már született javaslat.
„A parajdi sóbánya bezárása egy súlyos, előre nem látható és katasztrófa jellegű helyzet következménye, amely komoly gazdasági és társadalmi hatással van a közösségre. Ilyen időkben fontos, hogy az állam a turizmusban dolgozó vállalkozók, a bányászok és azok családjai mellett álljon” – idézi az Agerpres Hargita Megye Tanácsának közleményéből Bíró Barna-Botond tanácselnököt.
A Hargita megyei vészhelyzeti bizottság szerdán elfogadott határozatának értelmében sürgősen elkezdik a Korond-patak vizének beszivárgását hosszú távon megfékező munkálatokat, elkezdik a patak eltérítéséhez szükséges munkálatokat, forrásokat biztosítanak egy tározó létesítésére, a Salrom vállalat szakemberei stabilitási vizsgálatokat végeznek, illetve megoldásokat keresnek a földalatti vizek kezelésére és elvezetésére a bánya biztonságos újraindítása érdekében.
A parajdi sóbánya hatalmas csarnokai hetek óta veszélyben vannak, de a helyzet akkor vált igazán tragikussá, amikor a hét elején a megduzzadó Korond-patak elmosta a korábbi védekezés eredményeit és a víz utat tört magának a bányába. Fokozatosan öntötte el a hét szintes rendszer alsó részeit, mostanra a turisták számára kiépített zóna is víz alá került. A bejáratot lezárták, a mentést hivatalosan feladták. A döntés hatására elszabadultak az indulatok: a helyiek az utcára vonultak, tiltakozások kezdődtek a bánya kapuja előtt, erről itt írtunk részletesen.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!