Nicușor Dan a romániai árvizekről: Az éghajlatváltozás egy olyan valóság, amely egyre gyakrabban érint bennünket

Együttérzését fejezte ki Nicușor Dan azokkal a családokkal, akiket súlyosan érintenek az árvizek. Az államfő egy Facebook-posztba reagált a Romániát sújtó árvizekre. „Osztozom azok aggodalmában, akik nehéz pillanatokat élnek át” – írt.

Kijelentette, valós időben kap tájékoztatást a helyzet alakulásáról, és utasította az illetékes hatóságokat, hogy avatkozzanak be gyorsan és mozgósítsanak minden szükséges erőforrást.

„Sürgősen tegyenek meg minden intézkedést az emberi életek megmentése és a javak védelme érdekében” – írta. A posztjában ugyanakkor arra is kitért az államfő, hogy szerinte mi állhat az árvizek hátterében.

„Az éghajlatváltozás egy olyan valóság, amely egyre gyakrabban érint bennünket. Romániának felkészültnek kell lennie. Létfontosságú, hogy beruházzunk korai riasztórendszerekbe, az új éghajlati kockázatokhoz igazított infrastruktúrába, valamint a helyi hatóságok felkészítésébe, hogy hatékonyan tudjanak reagálni a vészhelyzetekre” – írta az államfő.

Nicușor Dan azzal zárta a bejegyzését, hogy a szolidaritás, a megelőzés és a gyors cselekvés elengedhetetlenek a mostanihoz hasonló pillanatokban.

Az elmúlt napok heves esőzései nyomán több romániai folyó is megáradt. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint csak az elmúlt egy napban 14 megye csaknem 70 településen kellett közbeavatkozni a hatóságoknak a megáradt folyók miatt. Kovászna megyében az egyik legsúlyosabb a helyzet, több helyen kellett forgalomkorlátozásokat bevezetni, máshol házakat öntött el a víz. A részleteket itt foglaltuk össze.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!