Miközben mindenki Parajdra figyel, Háromszék szinte teljesen víz alá került

Miközben az országos figyelem a parajdi sóbányánál kialakult vészhelyzetre irányul, Háromszéken egy másik súlyos természeti probléma alakult ki: napok óta tartó intenzív esőzések miatt kilenc településen öntött ki a víz, több száz embert kellett kitelepíteni, és több száz hektár földterület került víz alá.
A térségben a főbb vízfolyások – többek között a Tatrang, a Kovászna-patak és a Feketeügy – vízszintje kritikus szintre emelkedett. Egyes gátak meggyengültek, és több víztározó is elérte maximális kapacitását, ami nehezíti a víz szintjének szabályozását. A hatóságok folyamatosan figyelik a legveszélyeztetettebb szakaszokat, és szükség esetén azonnali beavatkozást végeznek.


A következő 24 óra különösen fontos. Ha tovább esik az eső, vagy ha a hegyekből érkező víz gyorsabban zúdul le a megszokott szinteknél, további kitelepítésekre, útlezárásokra és védekezési munkálatokra lehet szükség. A lakosságot a hatóságok folyamatosan tájékoztatják, és kérik, hogy kövessék az utasításokat, különösen az evakuálásra vonatkozókat.
A legérintettebb helyek – víz alatt házak, utak, földek
A legsúlyosabb károk településenként
Nagyborosnyó: kb. 50 ház elöntve, 15 ember és 2 állat kitelepítve az éjszaka folyamán, a Zágon-patak átfolyik a gáton, de csökkenőben van a vízszint
Kovászna: 4 ház, 1 gazdasági egység, 6 utca elöntve, támfalszakadás
Csomakőrös: 1 házból vizet szivattyúztak, megelőző munkák
Bölön: gátszakadás, gazdaságok veszélyben
Barátos: védőgát átszakadt, markolós segítés a tűzoltóknak
Zabrató: 2 gazdaság elárasztva, híd megrongálódott
Dobolló: kitelepítések sportcsarnokba
Páké: lakóház szivattyúzása
Kökösbácstelek és Márkosrét: összesen 280 személy hagyta el otthonát az éjszaka folyamán, jelenleg csökkenő vízszint
Az áradások következtében Háromszék több pontján is komoly anyagi károk keletkeztek. A legsúlyosabb helyzet Nagyborosnyón alakult ki, ahol több mint húsz lakóépület és huszonöt gazdaság került veszélybe. A hatóságok 800 hektárnyi termőföldet árasztottak el szándékosan, hogy ezzel enyhítsék a víznyomást a lakóövezetekben.
Kovászna városban négy lakóház és egy gazdasági egység került víz alá, hat utca járhatatlanná vált. A városközpontban a Kovászna-patak átszakította a medret védő kő- és betonfalat, amely beomlott.
Csomakőrösön egy lakóházból kellett kiszivattyúzni a vizet, jelenleg megelőző munkák zajlanak, hogy elkerüljék a nagyobb bajt. Bölönben átszakadt a gát, ami több helyi gazdaságot fenyeget. Barátoson hasonló történt: ott is védőgát szakadt át.
Zabratón két gazdaságot árasztott el a víz, és megrongálódott egy híd, amely így életveszélyessé vált. Dobollóban újabb embereket kellett ideiglenesen kitelepíteni.


A térségben több száz hektár mezőgazdasági terület van jelenleg víz alatt – nemcsak Nagyborosnyón, hanem Papolc, Páké és más környező falvak határában is. A termés jelentős része el fog pusztulni.
Közlekedési szempontból is katasztrofális a helyzet. A Réty és Cófalva közötti szakaszon, valamint Málnasfürdőnél a 3,5 tonnánál nehezebb járművek nem haladhatnak át. Teljes útzár van Erősd és Botfalu, Szörcse és Orbaitelek, valamint Uzon, Bikfalva, Lisznyó és Sepsimagyarós között. Több megyei út is teljesen járhatatlan, főként a hidak környékén vagy ott, ahol a víz elérte az útburkolatot.
A mentés, kárfelmérés és védekezés párhuzamosan zajlik. A következő napokban várható, hogy újabb károkat tárnak fel, ahogy visszahúzódik a víz.
A környezetvédelmi miniszter a helyszínen tájékozódott
Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter május 28-án, szerdán látogatott Háromszékre, hogy személyesen tájékozódjon az árvízhelyzetről. A prefektussal, Ráduly Istvánnal és a minisztérium árvízvédelmi igazgatóságának vezetőjével közösen járta végig a legkritikusabban érintett településeket: Dobollót, Márkosrétet és Kökösbácsteleket.
A miniszter szerint a következő 24 óra döntő lehet, és elismerte, hogy a helyzet továbbra is kritikus, különösen a kimerült lakosság és az átázott gátak miatt. Ugyanakkor hangsúlyozta: a mozgósítás példás volt, és szerda délutánig nem történtek súlyos személyi vagy épületkárok, bár a kockázat továbbra is valós.
A helyszínen több lakos és újságíró is feltette a kérdést, miért nem történt előrelépés a gátak megerősítésében a 2018-as árvíz óta. Fechet azt válaszolta, hogy a gátak mostanáig jól bírták a terhelést, ami szerinte annak bizonyítéka, hogy a meglévő rendszerek „jól voltak megépítve”. Ugyanakkor elismerte, hogy a klímaváltozás miatt gyakoribbak az extrém időjárási események, ezért újra kell gondolni a vészhelyzeti döntéshozatal és lakossági tájékoztatás rendszerét.


A látogatás során a miniszter több konkrét intézkedésről is tárgyalt a megyei vezetőkkel, köztük Tamás Sándor tanácselnökkel és Tăraș Silviu kökösi polgármesterrel. Felmerült a helyi infrastruktúra – elsősorban a mezei és földutak – helyreállításának kérdése is, mivel ezek megrongálódtak a mentésben részt vevő nehézgépek mozgása miatt.
Fechet a terepszemle után közölte: a megye jelenleg nem szenved hiányt sem emberi erőforrásban, sem technikai eszközökben, sem üzemanyagban. A legnagyobb kihívást most az időjárás és a hegyekből még érkező vízmennyiség jelenti.
Milyen intézkedések születtek, és mire figyelnek most a hatóságok?
A háromszéki árvízhelyzet kezelése érdekében többféle gyorsbeavatkozási és megelőző intézkedést hoztak a hatóságok. A megyei katasztrófavédelmi bizottság Ráduly István prefektus vezetésével folyamatosan értékeli a helyzetet, és szükség szerint újabb lépéseket rendel el.
Meghozott intézkedések:
- Több száz embert telepítettek ki Márkosrétről, Kökösbácstelekről és Dobollóból sportcsarnokokba.
- Megnyitották egyes gátak zsilipjeit, hogy irányított módon csökkentsék a vízszintet, és elkerüljék a hirtelen gátátöréseket.
- Homokzsákos védekezést alkalmaznak a veszélyeztetett lakóépületeknél.
- Tűzoltó- és vízügyi egységek szivattyúzzák a vizet az érintett területekről.
- Több megyéből – Brassó, Szeben, Argeș, Dâmbovița, Hunyad – érkezett személyi és gépi segítség a beavatkozásokhoz.
- Forgalomkorlátozásokat és útlezárásokat vezettek be, hogy megelőzzék a baleseteket.
Kiemelten figyelt pontok:
- A Tatrang és a Feketeügy gátjainak állapota, amelyekre jelentős víznyomás nehezedik. A 2018-as árvíz tapasztalatai alapján ezek kulcspontok.
- A szecselei víztározó, amely elérte maximális kapacitását. Ha nem sikerül szabályozni, az jelentős áradást indíthat el.
- A vízgyűjtő csatornák, például a bikfalvi hegyekből lejövő víz által terhelt rendszer Kökös és Dobolló környékén, ahol a víz már visszatorlódott, és a gátja is megsérült.
- A mezőgazdasági területek és a nem szilárd burkolatú mezei utak, amelyek gyorsan tönkremennek a víz alatt. Ezek helyreállítása kulcsfontosságú lesz a védekezés után.
A fő kockázatot jelenleg az jelenti, ha a hegyekben tovább esik, és a már telített vízgyűjtőkből újabb árhullámok érkeznek. A szakemberek szerint egyetlen napnyi újabb eső is elegendő lehet ahhoz, hogy a jelenlegi állapot súlyosabb szintre lépjen.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás