Ilie Bolojan is konzultált az államelnökkel, adóemeléseket helyezett kilátásba

Románia súlyos gazdasági helyzetben van, ezért sürgős intézkedésekre van szükség, és a PNL vállalja, hogy részt vesz abban a kormányban, amely ezeket az intézkedéseket meghozza – jelentette ki Ilie Bolojan, a PNL ideiglenes elnöke a Cotroceni-palotában Nicușor Dan elnökkel tartott egyeztetések után, amelyről a HotNews.ro számolt be.

Bolojan a konzultációk utáni sajtótájékoztatón arról beszélt, Románia súlyos gazdasági helyzetben van, a költségvetési hiány tavaly óta nem csökkent, 60 százalékos az államadósság, és ezt nem lehet sokáig fenntartani. Ráadásul az EU-s pénzek lehívása is nagyon alacsony szinten van, ami hátráltatja a beruházásokat. A PNL ügyvivő elnöke azt mondta, a pártja is felelős a kialakult helyzetért, ezért a PNL vállalni fogja, hogy részt vegyen a kormányban és helyrehozza a hibákat.

Ilie Bolojan szerint a PNL hajlandó támogatni egy átfogó intézkedéscsomagot, amely az állam működési költségeinek csökkentését, esetleges leépítéseket, a hatékonysághiány mérséklését és a politikai kinevezettek eltávolítását tartalmazhatja. Az intézkedéscsomagnak továbbá tartalmaznia kell a decentralizációt és a bürokrácia csökkentését, hogy adott szolgáltatást kisebb költségből el lehessen végezni.

Az intézkedéscsomag mellett a másik, amit Bolojan említ, a költségvetési bevételek növelése. „Növelnünk kell a bevételek beszedésének arányát. Valószínű, hogy adókat kell majd emelnünk” – mondta.

Bolojan a romániai helyreállítási terv (PNRR) újratárgyalását is szükségesnek tartja, „mert vannak olyan elemei, amelyeket Románia már nem tud teljesíteni, valamint fel kell gyorsítania azoknak a mérföldköveknek a teljesítését, amelyek még teljesíthetők” – mondta a PNL ügyvivő elnöke.

Korábban Sorin Grindeanu, a PSD ügyvivő elnöke tartott „informális megbeszélést” az államelnökkel, ahol főképpen gazdasági kérdésekről beszéltek. Grindeanu ott azt is mondta, még nem döntöttek arról, hogy a PSD részt vesz-e a kormányban. Előbb tudniuk kell, hogy mi a kormány programja.

A tervek szerint szerdán minden parlamenti párt konzultál Nicușor Dannal a kormányalakításról a Cotroceni palotában. Az AUR és az S.O.S. Románia pártok képviselői 16 és 17 órakor konzultálnának, de ezen két párt bejelentette, hogy nem fognak tárgyalni.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!