Nicușor Dan: Ne legyen két Románia, ez egy történelmi fordulópont
Szavazata leadása után Nicușor Dan független elnökjelölt az újságírók előtt fogalmazta meg üzenetét a választók felé. Elmondása szerint a voksát azokért a „csendes, tisztességes és dolgos emberekért” adta le, akik régóta nem érzik, hogy képviselik őket.
„Azért szavaztam, hogy változás legyen – de nem kaland, hanem olyan irány, amely prosperitást hoz, nem riasztja el a befektetéseket, hanem bizalmat épít. Egy európai jövő mellett álltam ki, nem pedig elszigetelődés és megosztottság mellett” – fogalmazott.


Hangsúlyozta: nem szabad két Romániát hagyni kialakulni – egyet a nagyvárosokban élőknek, és egy másikat a kisvárosok, vidéki térségek lakóinak. „Azért szavaztam itt, Fogarason, mert fontos tudni, honnan jöttünk” – mondta.
A független jelölt kiemelte a diaszpóra és a Moldovai Köztársaság szerepét is: szerinte ezekben a közösségekben is megvan az erő és akarat arra, hogy együtt építsék azt a Romániát, amelyben párbeszéd és nem megosztottság uralkodik.
Nicușor Dan nyilatkozatát angolul is megismételte, válaszul egy külföldi újságíró kérésére, jelezve: üzenete a nemzetközi közvéleménynek is szól. Végül arra kérte a választókat: minél többen menjenek el szavazni, mert ez „egy sorsdöntő pillanat az ország életében”.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!