Már több mint 213 000-en szavaztak
Reggel 7 óra óta folyamatosan emelkedik a részvétel az elnökválasztás második fordulójában: Romániában eddig közel 213 000 ember adta le voksát, ami 1,21%-os részvételi aránynak felel meg. Ha beleszámítjuk a diaszpórában péntek óta zajló szavazást is, akkor az összes leadott voks meghaladja az egymilliót – a külföldi szavazók az eddigi részvétel mintegy háromnegyedét teszik ki.

Az első öt percben 51 000-en szavaztak, az első percben pedig több mint 12 000-en – a választás tehát intenzíven indult. A szavazás 21:00-ig tart, de akik ekkor még sorban állnak, 23:59-ig leadhatják voksukat.
A mai napra három közvélemény-kutató intézet kapott engedélyt exit poll készítésére – az első előrejelzések a szavazás lezárulta után várhatók. A verseny rendkívül szoros, ezért minden szavazat számít.
Friss bejegyzések
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom