Kiutasították a szavazókörzetből Simiont és Georgescut a kampánycsend megsértése miatt

Miután George Simion és Călin Georgescu szavaztak, a helyszínen rögtön politikai nyilatkozatot akartak tenni, ám egy csendőr felszólította őket, hogy ezt az épületen kívül tegyék meg, mivel a választási szabályok tiltják a kampányjellegű megnyilvánulásokat a szavazókörzetben. Simion ingerülten reagált: „Ez csúnya dolog, amit csinálnak” – mondta a hatósági közbelépésre.

Kifelé jövet Georgescu – akit Simion kormányfőként készülne kinevezni – a „román család” védelméről és a nemzeti egység szükségességéről beszélt: „Olyan Romániáért szavaztam, ahol a ‘anya’ és ‘apa’ szavak szentek, ahol szeretet, megbékélés és gyógyulás uralkodik.”

Fotó: George Calin / Inquam PhotosFotó: George Calin / Inquam Photos
Fotó: George Calin / Inquam Photos

George Simion hasonló hangnemben fogalmazott: „A román népet ért igazságtalanságok, megaláztatások, szegénység és visszaélések ellen szavaztam – de ugyanakkor egy olyan jövő mellett, amelyet csak románok dönthetnek el, románoknak és Romániáért.”

A szavazást követően mindketten elutasították a sajtó kérdéseit. A helyszínen összegyűlt támogatók közül többen „Georgescu elnök!” jelszavakat skandáltak.

Te + 3,5% = Transtelex

Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!

Felajánlom
Kövess minket Facebookon is!