Meghaladta az 50 százalékot a részvétel, több mint 9 millió román állampolgár szavazott eddig
Rendkívül magas részvétellel zajlik a romániai elnökválasztás második fordulója: vasárnap 16 óra után nem sokkal átlépte az 50 százalékot az országos részvételi arány. Eddig több mint 9 millió román állampolgár adta le voksát, ebből 7,65 millióan belföldön, míg 1,35 millióan a diaszpórában szavaztak.
A részvételi arány több mint kétmillió szavazattal haladja meg az első forduló hasonló időpontbeli adatait.
A legaktívabb megyék között van Ilfov, Kolozs, Brassó, Argeș és Prahova, míg Bukarest 44,8 százalékos részvétellel a hatodik helyre került. A diaszpóra részvétele is rekordszintű, 7,2 százalékos részvétellel messze túlszárnyalva a két héttel ezelőtti adatokat.
Különösen figyelemre méltó, hogy Kovászna megyében is megugrott a részvétel: a 16 órás adat (42,4%) már most meghaladja az első forduló végleges részvételi arányát (38,5%), ezzel a megye egyáltalán nem számít már sereghajtónak.
A voksolás 21 óráig tart, de azok is szavazhatnak, akik ekkor már a szavazókör előtt sorban állnak. A mai részvételi arány jelentős mértékben befolyásolhatja a két esélyes jelölt, George Simion és Nicușor Dan közötti kiélezett versenyt.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!