INSCOP igazgató: Történelmünk egyik legszorosabb versenye van kilátásban. A választási részvétel lesz a döntő tényező
A romániai elnökválasztás második fordulójában a választási részvétel lesz a „döntő tényező”, amely meghatározza az idei elnökválasztás győztesét – nyilatkozta pénteken Remus Ștefureac szociológus, az INSCOP Research kutatóintézet igazgatója a Digi24 szerint.
Remus Ștefureac felhívta a figyelmet rá, hogy a legutóbbi méréseik szerint Nicușor Danelső helyen áll a választási versenyben. Csütörtökön az IRSOP közvélemény-kutató intézet Nicușor Dan előnyéről számolt be.
Az INSCOP a felméréseiből származó számok és grafikonok – 48 órával a választás előtt – már pénteken nem közölhetőek, mint azonban az igazgató nyilatkozta:
Az elmúlt 10 napban Nicușor Dan támogatottsága folyamatosan nőtt, George Simioné pedig folyamatosan csökkent
– legalábbis az országos tendenciákat vizsgáló felmérések szerint. A diaszpórából nincsenek adataik. Az onnan érkező, várhatóan főleg Simiont támogató szavazatok azonban még visszafordíthatják az állást.
Az INSCOP vezetője szerint ilyen körülmények között „szoros verseny várható, talán az egyik legszorosabb a közelmúlt történelmében”. „Ez egy hatalmas téttel bíró verseny, egy fordulópont, ahol minden szavazat számít majd. Mert a részvétel lesz a döntő tényező abban, hogy ki nyeri meg ezt a választást. Az eddigi adatok az első fordulóhoz képest körülbelül 8-10%-kal magasabb részvételi arányt mutatnak, de a becslések még képlékenyek” – mondta Remus Ștefureac.
A minél magasabb részvételi arány egyébként Nicușor Dannak kedvez, hisz az első forduló rá eső szavazatai még a becslések szerint önmagukban nem lennének elegek ahhoz, hogy ne Simion nyerjen, Dannak ehhez kb. 1,5 millió plusz szavazatra lenne szüksége. Így az első fordulótól távol maradók jelenléte az urnáknál az ő számára elengedhetetlen, és akkor nyerhet, ha a részvétel 10 százalék fölött van, minél inkább.
Az INSCOP igazgatója arra is kitért, hogy bár péntek az utolsó napja a kampánynak, a TikTok-on szombaton és vasárnap is megjelenhetnek még reklámanyagok.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!