A diákszervezetek arra kérik a diákokat, hogy egy demokratikus, EU-párti Románia mellett szavazzanak

Az Országos Diákszervezetek Szövetsége és más egyesületek arra buzdítják a fiatalokat, hogy tudatosan szavazzanak egy olyan jelöltre, aki mellett nem sérülnek majd a jogaik, tudatja a G4Media.

Az aktuális politikai helyzetben a Romániai Diákszervezetek Országos Szövetsége (ANOSR) ismételten kifejezi elkötelezettségét amellett, hogy Románia európai úton haladjon tovább, védve és előmozdítva egy stabil demokrácia értékeit. A szervezet egyúttal minden állampolgárt felelősségteljes részvételre szólít fel a vasárnapi választásokon, mivel a szavazás a polgári részvétel alapvető kifejeződése, valamint az euroatlanti irányvonal alakításának egyik legfontosabb eszköze – áll az ANOSR sajtóközleményében.

„Mint olyan hallgatói szövetség, amely már 1999-es alapítása óta alapvető demokratikus elveken nyugvó működést folytat, az ANOSR mély aggodalmát fejezi ki annak a jelöltnek a retorikájával kapcsolatban, aki bejutott az elnökválasztás második fordulójába. Ennek a jelöltnek a nyilvános nyilatkozatai aggasztóak a demokratikus alapelvek iránti elköteleződés szempontjából, és ha megválasztják, cselekedetei veszélyeztethetik a jogállamiságot, az Európai Unióhoz és a NATO-hoz tartozó fejlődési irányt, a demokráciát, valamint – különösen a legutóbbi események fényében – a véleménynyilvánítás szabadságát” – áll a közleményben.

Hozzátették, annak ellenére, hogy tudnak azonosulni a lakosság elégedetlenségével a politikai osztállyal szemben, arra szeretnének emlékeztetni mindenkit, hogy az európai értékek elvetése vagy az alapvető emberi jogok veszélyeztetése nem jelent valódi vagy fenntartható megoldást a román állam fejlődésének biztosítására, illetve az állam működését évtizedek óta sújtó problémák megoldására.

Mindezek figyelembevételével az ANOSR – mint a romániai hallgatók törvényes képviselője – határozottan elítél minden olyan beszédet vagy kezdeményezést, amely ellentmond a következő elveknek:

  • A véleménynyilvánítás szabadsága és a sajtószabadság
  • A helyes kormányzás és az európai értékek
  • Az esélyegyenlőség és a diszkriminációmentesség
  • A minőségi oktatáshoz és információhoz való hozzáférés
  • A képviseletiség
  • A közéleti felelősségvállalás
  • A közszereplői magatartás
  • Az alkotmányos értékek tiszteletben tartása

A Kolozsvári Magyar Diákszövetséget (KMDSZ) is határozott állásfoglalás jellemzi ebben a kérdésben, egy közösségi média bejegyzésben arra buzdították a diákokat, hogy ne engedjék, hogy „az ország élére egy olyan elnök kerüljön, aki hazugságokra és manipulációra épít”. Mindezt pedig egy – a marketing és a hazugság közötti különbséget kihangsúlyozó – posztban, ami a vizsgák elmaradásának ígéretével példálózik, utalva és a 35 ezer eurós lakások ígéretére.

Az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ) szintén a szavazás fontosságát hangsúlyozza, azzal az üzenettel, hogy 5 perc alatt meghatározhatod, a következő 5 évet, többek között azt is, hogy lesz-e még ETDK vagy Diáknapok.

Ennek az üzenetnek azért is lehet tétje jelenleg, mert, ahogy egy közvéleménykutatásból kiderült, a fiatal korosztály többsége George Simionra adta le a voksát:

  • 18-30 év közöttiek: George Simion – 59%, Nicușor Dan – 41%
  • 31–60 év közöttiek: George Simion – 53%, Nicușor Dan – 47%
  • 61 év felettiek: Nicușor Dan – 56%, George Simion – 44%

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!