Ingyenes pereket vállal egy ügyvéd George Simion ellen, az olcsó lakások hazugsága miatt
Csoportos pereket kezdeményez egy kolozsvári ügyvéd azok számára, akik feliratkoztak a George Simion által ígért 35 ezer eurós lakásokra, írja a Cluj24. A pereket az ügyvéd teljesen ingyen vállalja.
Romulus Luca, a Kolozs Megyei Ügyvédi Kamara tagja hétfőn a portálnak nyilatkozva azt mondta, „azok az emberek, akik aláírták azokat a szerződéseket Simionnal a 35.000 eurós házakra vonatkozóan, kapcsolatba léphetnek velem, és én csoportos pert indítok. Önkéntesen vállalom, teljesen ingyen, pro bono végzem ezt a munkát, hogy segítsek visszaszerezni, amit lehet, ebből a komolytalan ígéretből, amit George Simion tett, miszerint 35.000 euróért lakáshoz juthatnak”.
Az ügyvéd szerint a folyamat első lépése elérni, hogy a bíróság állapítsa meg George Simion ígéretének komolytalanságát. Ha ez megtörténik, akkor kártérítéshez lehet folyamodni. Romulus Luca hozzátette, a másik lehetőség, hogy George Simiont kötelezze a bíróság, hogy tartsa be az ígéretét, és az emberek valóban megkapják a 35 ezer eurós lakásokat.
Romulus Luca elérhetőségei megtalálhatók a cautavocat.ro weboldalon, az ügyvédet az irodájában vagy telefonon is lehet keresni.
George Simion egy Digi24-nek adott interjúban beismerte, nem mondott igazat, amikor 35 ezer eurós lakásokat ígért a 2024-es elnökválasztási kampányban. Az AUR államfőjelöltje a kampányról azt mondta, az csak marketingstratégia volt. Ennek a marketingnek köszönhetően országos szinten nagyjából 40 ezer ember kötött szerződést abban a reményben, hogy hozzájuthat az olcsó lakáshoz.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!