A valóság mémre vált: így reagáltak az erdélyi mémkészítők Orbán Viktor Simion-simogatására

Miután Orbán Viktor teljes egyetértéséről biztosította George Simion elnökjelöltet, az erdélyi magyar mémkészítők nem szavakban, hanem képekben válaszoltak. Úgy döntöttek, hogy vizuális tartalmakban mesélik el, mit gondolnak arról, hogy Magyarország miniszterelnöke teljes egyetértéséről biztosította George Simiont, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjét.

Mert abszurd helyzetre abszurd válasz a legtalálóbb: Orbán egy olyan szélsőjobboldali politikussal vállal közösséget, aki az úzvölgyi katonatemető feldúlásából épített politikai karriert magának, aki köztudottan többször fellépett a magyar kisebbség jogai ellen, pártja, illetve a hozzá köthető szervezetek számos pert indítottak a magyar nyelvhasználat és nemzeti szimbólumok ellen. De Simionék vegzáltak, fenyegettek már meg újságírókat, alkotmánybírókat és politikusokat is, egy orbáni analógiával élve a velük egyet nem értők áttelelt poloskák, akikre „húsvéti nagytakarítás” vár.

A felháborodást látva visszakozott a magyar miniszterelnök (anélkül, hogy elhatárolódna Simiontól) és hangoztatta, hogy erdélyi ügyekben az RMDSZ álláspontját tartja meghatározónak.

George Simion azonban lecsapott a lehetőségre: megköszönte, hogy „harcostársa” arról biztosította, vállat vállnak vetve fognak kiállni a „szuverenizmus” mellett, együtt üzennek majd újra és újra hadat az EU-nak és a jogállami mechanizmusoknak, ha Simion elnöke lehet Romániának.

A Csej7 mémjei arról is tanúskodnak, hogy Orbán Viktor az elnökválasztás két fordulója közé időzített gesztusát – vagyis a George Simionnal való „összekacsintást” – sokan az erdélyi magyar közösség elárulásaként értelmezik. A közösségi értelmezések szerint ez a gesztus nem más, mint a magyar kormányfő globális politikai ambícióinak kiszolgálása.

Ezzel szemben egyes kormánypárti szereplők igyekeznek úgy magyarázni a történteket, mintha Orbán nyilatkozata egyfajta mentőöv lett volna az erdélyi magyaroknak: ha Simion nyer, legalább lesz, aki szót ért vele.

Csakhogy ez a logika már az elején megbicsaklik. Simion eddig is példaképként tekintett Orbánra, aki nyilvánvalóan hatott rá: megtanította, hogyan kell politikai kaméleonként mindenkit ellenségként láttatni. De ebből az eddigi tapasztalatok szerint a magyar közösség semmit nem nyert – sőt, vesztett. A Nicușor Dant támogató RMDSZ és az Erdélyi Magyar Szövetség egyaránt megsínylette, hogy Orbán „nem akart beleszólni az elnökválasztásba” – majd a második forduló előtt egyértelműen kijelentette, ki az a jelölt, akivel teljesen egyetért, mert az „hiteles keresztény és szuverenista”.

Mi jöhet még? Kiderül, hogy Orbán Viktor annyira keresztény, hogy szembemegy az erdélyi magyar történelmi egyházak közös állásfoglalásával is?

Hiszen azok nyilvánvalóan nem Simionra gondolva buzdítottak szavazásra, amikor olyan jelölt támogatását kérték, „aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására, a társadalmi élet fejlődésének és az államigazgatás hatékonyságának elősegítésére, Románia európai úton való megtartásának biztosítására”. Ha Simion az RMDSZ szerint álkeresztény, akkor az őt hitelesnek nevező Orbán is az volna?

Miközben a magyar miniszterelnök hetek óta „minden eshetőségre készül”, az RMDSZ láthatóan csak most próbál újrakeretezni egy olyan helyzetet, amelyben korábbi választott jelöltjük, Crin Antonescu már kiesett. Pedig korábban épp az volt az érvük, hogy csak ő képes legyőzni Simiont.

Komolyra fordítva a szót: Orbán Viktor geopolitikai játszmáinak negatív következményeit már a felvidéki, vajdasági és kárpátaljai magyar közösségek is megtapasztalhatták. Amikor a magyar miniszterelnök elfordult tőlük, és inkább szélsőjobboldali vezetők – például Robert Fico vagy Aleksandar Vučić – mellé állt, világossá vált: a határon túli magyarok számára nem a képviselet, hanem a hasznosíthatóság számít. A szavazat igen, a közösség már kevésbé fontos.

A Csej7 mémjei ezt a politikai cinizmust ragadják meg – humorral, iróniával, társadalmi érzékenységgel. A képek és szövegek egyszerre tükrözik a dühöt és a reményt: hogy ez a történet még nem ért véget, és nem mindenki hajlandó beletörődni abba, hogy mások döntenek a jövőjéről.

Sokan tudják, hogy amit Simion kínál, az nem program, hanem düh, és amit elér, az nem változás, hanem zűrzavar. És bár Nicușor Dan sem ígér csodákat, legalább nem azok nyelvén beszél, akik a társadalmi feszültségből építik a hatalmukat.

A Csej7 közösség mémjei ezt a felismerést formálják képpé és szöveggé – gúnyba és groteszkbe csomagolva azt, amit más nyelven már nehéz elmondani. Nem a reményt próbálják visszahozni, hanem a józan észt, miközben szembesítenek azzal, hogy milyen világban élünk: ahol a magyar miniszterelnök egy olyan jelölt mellé áll, aki korábban a magyar közösség szimbólumai ellen indított pereket, újságírókat fenyegetett, és nemzetiségi feszültségekből csinált politikát.

A mémek nyelve gyors, éles és közérthető. Nem kérnek bocsánatot, mert nincs mire várni. Nem hisznek a hagyományos politikai reagálásban, mert túl sokszor maradt el. Ehelyett a túlélés és ellenállás nyelvét beszélik: azt, amelyik képes egyszerre kinevetni a hatalmat és kimondani a kimondhatatlant.

Ezért is szólnak nagyobbat ezek a képek, mint bármelyik nyilatkozat: mert pontosan értik, hol fáj a legjobban. És mert felismerik azt is, hogy a közösségi identitás nem mindig zászlókban és protokollban él tovább, hanem néha egy képernyőnyi fekete humorban, ami segít elviselni azt, ami elviselhetetlen.

A legújabb mémek szerint már Tusványosra is beférkőztek a „poloskák”. A kiszivárgott program szerint az idei díszvendég az egyetlen „szuverén és keresztény” elnökjelölt lesz, aki már most megnyerte a Bálványosi Szabadegyetemet. A főszónoklat címe: Forradalom határok nélkül – Tőkés helyett Simion, a díszajándék pedig egy olajfestmény, amelyen Orbán Viktor karolja át a „jó román hazafi” politikust Székelyföld térképe előtt. A sátor mögött már gyülekeznek az új keresztény testvériség tagjai – román betonkeresztek és magyar nemzeti szalagok között, kamerára mosolyogva.

A program szerint az ünnepi beszéd után a résztvevők közösen vonulnak át az úzvölgyi temetőhöz, hogy keresztény testvéri szeretetről biztosítsák a román földbe temetett magyar és román hősöket.

A frissen kijelölt miniszterelnök, Călin Georgescu, hamarosan elég ortodox templomot építhet fel, a magyar kormány pedig megfelelő helyet biztosíthat a „jó román hazafiak” képzésére a román állami oktatásban. A magyaroknak nevezett románokat pedig – átépítés miatt – átmenetileg véglegesen kiköltöztetik ezekből az intézményekből.

Ez az abszurd disztópia nem egy politikai pamflet, hanem egyre inkább valóság – és csak azért kellett elmesélni, hogy egyáltalán felismerjük: benne élünk. Egy olyan rendszerben, ahol a politikai szövetségek értékrendek helyett gesztusokból és hallgatásokból épülnek, és ahol a kisebbségi közösségek nem alanyai, hanem tárgyai a nagyhatalmi játszmáknak. Ebben a helyzetben már nem a közlemények, nem a kampányok, de még csak nem is a viták mondják ki az igazat – hanem a mémek. Mert vannak pillanatok, amikor a valóság annyira groteszk, hogy csak a szatíra meri elmondani, mi történik valójában.