Csak 4 százalék a különbség Simion és Nicușor Dan között
Remus Ștefureac, az INSCOP közvélemény-kutató intézet vezetője szerint mindössze 4 százalék választja el egymástól George Simiont és Nicușor Dant a romániai elnökválasztás második fordulójában. Két héttel ezelőtt még 17 százalékpontos előnye volt Dan jelöltnek – írja Ștefureac a Facebookon –, de ez az előny „néhány nap alatt elolvadt az egyre súlyosbodó gazdasági válság következtében”.
„A második fordulóban minden százalék kétszeresen számít: amit az egyik nyer, a másik veszít” – magyarázta a közvélemény-kutató. Hangsúlyozta: nem egy hivatalos felmérésről van szó, és az értékelés nem tartalmazza a diaszpóra szavazatait.
Ștefureac szerint a részvétel magas lesz, és „szoros küzdelem várható – ez pedig jót tesz a demokráciának”.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom