Kelemen Hunor: Hogy Nicușor Dan megnyerhesse a második fordulót, 5 millió szavazatra van szüksége
Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt a szövetség kormányon maradásáról kérdezte a Kolozsvári Rádió. Az elnök szerint a koalíció, a Szociáldemokrata Párt (PSD) távozásával, abban a formában megszűnt létezni, amelyet eddig ismertünk, és azt lehet biztosra tudni, hogy az ügyvivő kormányzás alatt az RMDSZ az ügyvivő miniszterekkel, a pénzügyminiszterrel és fejlesztési miniszterrel még részt vesz a kormányzásban. „Hogy mi fog történni az elnökválasztáson, az egy teljesen más történet, az majd a május 18-i választáson kiderül, hogy ki nyeri meg a második fordulót, annak lesz lehetősége kormányfőt jelölni, fölkérni valakit, hogy alakítson kormányt” – mondta az elnök.
Kelemen Hunor rámutatott, ha George Simion nyer, akkor az AUR alakíthat kormányt, de ebben a kormányban az RMDSZ nem vesz majd részt.
Amennyiben Nicusor Dan lesz Románia új elnöke, Kelemen azt mondta, nem látja az okát, hogy miért ne tudnának együttműködni vele, mert voltak vitáik és egyet is értettek már több kérdésben is. Nicușor Dannál inkább a választás megnyerését látta „problémásabbnak”.
Felvetve azt is, hogy a kormányalkotás már a május 18-i választás előtt is megtörténhet. Ebben az esetben egy csekély többséget a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel együtt lehetne elérni az egyik forgatókönyv szerint.
Kelemen szerint ahhoz, hogy Nicușor Dan megnyerhesse a második fordulót, 5 millió szavazatra van szükség. És szerinte a vasárnap leadott szavazatokban nincs annyi tartalék, hogy ehhez elég legyen, így a plusz szavazatok azoktól jöhetnének, akik eddig távol maradtak az urnáktól. „Ez ennyire egyszerű matematika” – jegyezte meg az elnök.
Nicușor Dan az első fordulóban a szavazatok 21 százalékát szerezte meg, amihez 1,9 millió szavazatot gyűjtött. Az első helyen végző Simionra 3,8 millióan szavaztak.
Arra is utalt, hogy milyen kampányt fogunk látni az RMDSZ részéről. „Az este beszéltem a Nicusor Dan kampányából egy kollégával. Ők arra kérnek mindenkit, a politikai pártokat, hogy hagyjuk, hogy a kampányát ő függetlenként vigye, szervezze, szólítsa meg az embereket, és én ezt megint csak értem, hisz ez a logikus, mert függetlenként indult. Ezt kérték egyébként a liberálisoktól és ezt kérték az USR-től is, hogy a támogatást köszönik, fontos, az üzeneteink fontosak, de ne uraljuk le a terepet. És én azt gondolom, hogy ezt nekünk el kell tudnunk fogadni, az én magam részéről el is fogadom, mert ezt kérte Nicusor Dan kampánystábja” – részletezte az elnök.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!