Az idősek választási kedve jött meg igazán

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

A 65 év feletti választók körében nőtt meg leginkább a választási kedv a korábbi választásokhoz képest – derül ki a Hotnews hivatalos forrásokból származó elemzéséből.

2024 novemberében délelőtt 10 óráig 352 ezer 65 év feletti román állampolgár szavazott, most pedig 500 ezren voksoltak ebből a korosztályból. Megjegyzik, hogy 42%-os volt a növekedés, ami minden más korosztálynál magasabb.

Abszolút számokban viszont nem az idősek között volt a legnagyobb a növekedés, hanem az úgynevezett dekrét-nemzedék, a 45-65 év közöttiek esetében. 143 ezerrel többen mentek el most reggel szavazni, mint 2024 novemberében, amikor 328 ezren vettek részt 10 óráig. Ez 32%-os növekedést jelent a novemberihez képest.

A fiatalok esetében ehhez képest sokkal kisebb a választási kedv növekedése, a 18-24 év közöttiek 5,9%-kal, a 25-34 év közöttiek pedig 9,5%-kal nagyobb arányban vettek most részt a választáson, mint novemberben.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!