Hibrid támadás a bíróságokon: jogi puccskísérlettel hozták volna vissza Georgescut a képbe

Romániában az igazságszolgáltatás épp most esik szét a szemünk láttára. Az elmúlt napok eseményei azt mutatják, hogy a bíróságok már nemcsak törvényeket értelmeznek, hanem politikai csatákat vívnak, nem ritkán a törvényesség határát súrolva – vagy egyenesen átlépve.

A legfelsőbb bíróság pénteken megálljt parancsolt egy veszélyes precedensnek: megsemmisítette a ploiești-i ítélőtábla döntését, amely egyéni akcióként felfüggesztette az alkotmánybíróság választást megsemmisítő határozatát. Ez a döntés lényegében helyreállította a jogi rendet – legalábbis egy időre. De a káosz, amit maga után hagyott, még sokáig érezhető lesz.

Georgescu árnyéka, amitől nem sikerül szabadulni

Mint emlékszünk, a tavalyi román elnökválasztás első fordulóját Călin Georgescu nyerte meg, de a második fordulót már nem tartották meg. A választást az alkotmánybíróság szakította félbe, miután titkosszolgálati jelentések szerint Georgescu kampányát egy orosz hátterű hálózat támogatta, többek között manipulált TikTok-kampánnyal és kibertámadásokkal. Az alkotmánybíróság döntése szerint ez külföldi beavatkozásnak minősült, ezért megsemmisítették az egész választási folyamatot, és később meg is tiltották Georgescu újraindulását.

Bár Georgescu nem lett elnök – hiszen a második forduló el sem jutott a szavazásig –, támogatói és politikai szövetségesei, például George Simion, úgy kommunikálják az esetet, mintha őt megfosztották volna a győzelemtől. Ez a torzított narratíva most újra előkerült, amikor egy ploiești-i bíró, Alexandru Vasile, felfüggesztette az alkotmánybíróság döntését – noha az alkotmány szerint ez jogilag lehetetlen. A legfelsőbb bíróság azóta már visszavonta ezt a döntést, és fegyelmi eljárás is indult Vasile ellen.

A bíró, aki „megmentette volna a népet” – vagy csak túllőtt a célon?

Nehéz nem feltenni a kérdést: mi játszódhatott le Alexandru Vasile bíró fejében, amikor úgy döntött, hogy megpróbálja felfüggeszteni az Alkotmánybíróság egy végleges, fellebbezhetetlen határozatát? Jogászi lelkiismeret? Egyszerű naivitás? Vagy tudatos szerepvállalás egy politikai projektben?

A bíró indoklása – amelyet már-már vádiratként lehet olvasni az alkotmánybíróság ellen – világosan mutatja: Vasile nem csak jogi hibákat vélt felfedezni, hanem azt sugallja, hogy az alkotmánybíróság egyenesen visszaélt a hatalmával. Az ő olvasatában az egész választási folyamatot önkényesen és jogszerűtlenül semmisítették meg, figyelmen kívül hagyva saját korábbi határozataikat, a választási naptár szabályait, sőt, még azt is, hogy a második forduló külföldön már zajlott, amikor közbeléptek.

Ez a gondolatmenet elsőre bátor jogvédelemnek tűnhet – valaki, aki kiáll a „népakarat” mellett. De a valóságban súlyos veszélyekkel játszik: ha egy bíró önkényesen megkérdőjelezheti az alkotmánybíróság döntéseit, akkor hol húzódik a határ? Ha egy közigazgatási bíró úgy dönt, hogy „visszaadja a népnek a jogát az elnökválasztáshoz”, akkor mi a következő lépés? Ha holnap egy büntetőbíró úgy dönt, hogy az alkotmányos rend már nem érvényes rá, mert „a nép másképp gondolja”, mi tartja vissza attól, hogy felmentse például egy puccskísérlet résztvevőit – hivatkozva a népakaratra?

Vasile indoklása tele van olyan megfogalmazásokkal, amelyek a radikalizálódott választók fülének kedvesek: „a nép szuverenitásáról”, „jogbiztonság megsértéséről”, „megalapozatlan csalásvádakról” beszél. Ezek az érvek visszhangoznak a szélsőséges politikai narratívákban is, ahol az állam „ellopja a választásokat”, és a „nép hangját” csak egy bátor bíró, vagy épp egy „igazi hazafi” képes meghallani.

Ebből a logikából pedig már csak egy lépés, hogy az egész jogrendet relativizáljuk. Mert ha az alkotmánybíróság már nem végső szó, akkor ki az? És ha az egyik bíróság döntése csak egyéni „hazafias tett” kérdése, akkor a jogállam is csak díszlet.

Mindezek alapján felmerül a kérdés: nem épp Vasile bíró lépte-e túl a törvényi kereteket? A Legfelsőbb Bíróság gyors és egyértelmű döntése, a bíró elleni fegyelmi eljárás, valamint a szakmai szervezetek elhatárolódása mind arra utalnak, hogy ezt már nemcsak politikai, hanem jogi szempontból is elfogadhatatlannak tartják. De ami talán még fontosabb: egyre többen kezdik belátni, hogy milyen elképesztő veszélyt jelent az, ha egyetlen bíró szubjektív politikai meggyőződése felülírhatja az alkotmányos rendet. Mert ha ez a gyakorlat precedenssé válik, akkor bárki – bármilyen szinten – bármilyen ítéletet hozhat, és ezzel egyik napról a másikra bedöntheti a közjogi stabilitást. A jogállam alól kezd kikopni az alap, és ami marad, az a politikai akaratból gyúrt ingovány. Ez pedig nemcsak a választások tisztaságát fenyegeti, hanem az egész országot a káosz szélére sodorhatja.

Hibrid háború bírósági köntösben

Az ügy egyébként nem véletlen baleset, hanem tudatosan szervezett akció eredménye. Az elmúlt hetekben több mint 130 bírósági keresetet nyújtottak be különböző fellebbviteli bíróságokon – Kolozsváron is 14-et regisztráltak – amelyek mind ugyanarra irányultak: érvényteleníteni vagy felfüggeszteni az Alkotmánybíróság tavaly decemberi döntését, amely leállította a választási folyamatot. A keresetek formai és tartalmi hasonlósága alapján nyilvánvaló, hogy ezek nem spontán panaszok – hanem egy összehangolt, központilag szervezett kampány részei.

A kezdeményező – legalábbis nyilvánosan – egy nyugdíjas bíró, Lăcrămioara Axinte, aki a közösségi médiában egyenesen arra buzdított: minél többen nyújtsanak be panaszt a bíróságokra, hátha valamelyik bíró „hazafiként” majd elfogadja az érvelésüket. Ez a stratégia – amit akár „jogi gerillaharc”-nak is nevezhetnénk – egyszerű, de hatékony: nem kell száz bírót meggyőzni, elég egyetlen olyan, aki nyitott a politikai üzenetre. Ez történt Ploiești-en is.

De miért veszélyes ez? Mert ez a módszer a hibrid hadviselés iskolapéldája, csak épp nem online dezinformációval vagy energetikai zsarolással, hanem a jog eszközével támadja a rendszert. A jogot – amelynek pont az lenne a feladata, hogy stabilitást és átláthatóságot adjon egy demokráciában – itt éppen fegyverként használják a rendszer ellen. A cél nem feltétlenül a keresetek megnyerése, hanem az, hogy bizonytalanságot keltsenek a közvéleményben, megbontsák az intézményi hierarchiát, és legitimációs válságba sodorják a választási folyamatot.

A román Alkotmánybíróság eddig megkérdőjelezhetetlen csúcsszereplője volt az igazságszolgáltatási rendszernek. Most viszont olyan helyzetbe került, hogy egy közigazgatási bíró képes volt felfüggeszteni egy végleges döntését, és ezzel precedenst teremtett a törvényes rend megkerülésére.

Ez a narratíva – miszerint az Alkotmánybíróság „elvette” a választásokat, és hogy „valaki visszaadhatja a népnek az igazságot” – egyesíti a politikai populizmust és az összeesküvés-elméleteket. Nem véletlen, hogy ezt az ügyet éppen olyan szereplők próbálják meglovagolni, mint George Simion vagy a „függetlenként” indult, de oroszbarát háttérrel vádolt Georgescu.

A „jogi támadás” tehát valójában politikai aknamunka jogi álcában. Nem a törvény védelméről szól, hanem arról, hogy miként lehet a törvényt saját célokra használni – úgy, hogy közben épp a jogállamot veszélyeztetik vele.

Ki nyer ebből a legtöbbet? Egyszerű: Simion

Az AUR-vezér folyamatosan Georgescu politikai örökségét próbálja saját céljaira újracsomagolni. Radikális hangvétele, „rendszerellenes” retorikája és látványos kiállása a bírói döntés mellett jól rezonál a választók azon rétegével, akik csalódottak, dühösek, vagy egyszerűen belefáradtak az intézményes politika kiszámíthatóságába. A közvélemény-kutatások szerint Simion egyébként is vezet. Ezzel a húzásával, hogy beállt a bíró mögé, az első fordulót toronymagasan nyerheti.

De ha Simiont végül sikerül is legyőzni, az már egyértelmű, hogy Románia válaszút előtt áll. Ez nem csak egy elnökválasztás – hanem próbatétel is: működik-e még a jogállam, ha valaki szándékosan kijátssza a rendszer réseit? Vagy elkezdődött egy új korszak, ahol az „ügyesek” és a „hazafiak” majd újraértelmezik a törvényt, ha nem tetszik nekik a döntés?

A bíróságokat nem politikai bosszúk és mozgalmak szolgálatára hozták létre. De most pontosan erre használják őket. És ha ez normalizálódik, ha egyre többen érzik úgy, hogy a „hangosabb igazság” erősebb a törvénynél, akkor nemcsak a választások tisztasága vész el, hanem maga a demokrácia kezd el leépülni.

A hibrid hadviselés ma már nem csak online mémek formájában támad, hanem bírósági keresetekben, politikai kommunikációban, sőt: ítéletekben jelenik meg. Románia most azt tanulja meg – saját kárán –, hogy a demokrácia nem csak választásokról, hanem azok szabályainak elfogadásáról is szól. Ha ezek a szabályok tárgyalási alapra kerülnek, akkor már nem jogállam van – csak jogértelmezési verseny a hatalomért.