Döntött a legfelsőbb bíróság, érvényben marad az elnökválasztást érvénytelenítő alkotmánybírósági határozat
A legfelsőbb bíróság pénteken helyt adott az elnökválasztást érvénytelenítő alkotmánybírósági határozat felfüggesztéséről szóló ítélet elleni fellebbezéseknek, írta az Agerpres.
A ploiești-i ítélőtábla közigazgatási részlegének csütörtöki döntését a ploiești-i regionális ügyészség és az alkotmánybíróság fellebbezte meg, illetve két magánszemély is.
Az alkotmánybíróság önkényesen félreértelmezte a törvényt, és a román nép szuverenitását kisajátítva nem egy választott, hanem egy általa kinevezett államfőt helyezett tisztségbe – többek között ezzel indokolta a ploiești-i ítélőtábla bírája az elnökválasztást érvénytelenítő tavaly decemberi 6-i alkotmánybírósági határozat felfüggesztését, de a határozat más, szerinte törvényt sértő elemeit is felsorolta az indoklásban.
A ploiești-i ítélőtábla a törvények megsértésével, alkotmányos és jogi alap nélkül döntött csütörtökön az elnökválasztást érvénytelenítő december 6-i határozatának felfüggesztéséről, fogalmazott pénteki közleményében az alkotmánybíróság.
A testület emlékeztetett, hogy határozatai nem közigazgatási aktusok, ezért nem támadhatók meg közigazgatási bíróságon, nem semmisíthetők meg és nem függeszthetők fel. Az alkotmánynak megfelelően a december 6-i határozat a jövőre nézve hatályos, és általánosan kötelező érvényű, mivel az alkotmányos rend részét képezi, idézte a közleményt az Agerpres.
Közleményében a testület kitért arra is, hogy 2024 decemberétől több mint 200 esetben támadták meg az ország különböző bíróságain az elnökválasztást érvénytelenítő december 6-i határozatát. „Eddig a közigazgatási bíróságok az alkotmánynak és a törvénynek megfelelően elutasították ezeket a kereseteket, a ploiești-i ítélőtábla ítélete egyedülálló és elszigetelt” – olvasható a közleményben.
Mint kiderült, egy nyugalmazott bíró útmutatása nyomán több mint 130 olyan kérvényt nyújtottak be április 8. és 17. között a romániai fellebbviteli bíróságokon, amelyek az alkotmánybíróság 2024-es, elnökválasztást érvénytelenítő határozatának megsemmisítését vagy felfüggesztését kezdeményezték.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!