Daniel David: Sok diák nem rendelkezik az élethez szükséges készségekkel az iskolai ciklusok végére

Daniel David oktatási miniszter szerint a romániai közoktatás rengeteg diákot veszít el útközben, és sokan még ha be is fejezik a kulcsciklusokat, nem rendelkeznek az élethez szükséges alapvető kompetenciákkal.

„Egy olyan rendszert látok, amely nagyon sok gyereket veszít el. Az iskolából való lemorzsolódás aránya magas, és sok diák funkcionális analfabétaként kerül ki az oktatásból” – mondta David a Prima News-nak adott interjúban. Hozzátette, hogy a rendszer nem épít a romániai tanulók kreativitására és intelligenciájára sem.

A kutatás területén David széttöredezettségről és nemzetközi versenyképességi problémákról beszélt. Megoldásként az egyetemek és kutatóintézetek teljes körű értékelését ígérte a húsvét utáni időszakra, hogy azonosítani tudják, mely intézmények alkalmasak nemzetközi szintű működésre.

A miniszter kiemelte: hosszú távon a kutatási és innovációs rendszer megerősítéséhez szükség van akadémiai koncentrációra, vagyis kisebb intézmények összevonására is.

A felsőoktatásban szerinte elengedhetetlen, hogy az egyetemek pontosan meghatározzák küldetésüket: kutatás- és oktatásközpontú, oktatás- és alapkutatás-orientált, vagy kizárólag képzési célú intézményként működnek. Júniusig minden egyetemnek nyilatkoznia kell erről.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!