A kolozsvári németek pallója egy lépéssel közelebb került az újjáépítéshez

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Megrendelte a németek pallója újjáépítéséhez szükséges megvalósíthatósági tanulmányt a kolozsvári polgármesteri hivatal, írta meg az Actual de Cluj.

A huszadik század elején elbontott gyaloghíd újjáépítését már több mint egy évvel ezelőtt bejelentették, de eddig nem történt előrelépés. Április 10-én a polgármesteri hivatal azonban aláírta a szerződést a Iași-i Mem Project Constructtal, amelyet közvetlen közbeszerzés keretében bízott meg azzal, hogy 197 500 lej ellenében elkészítse a megvalósíthatósági tanulmányt.

A Szamoson át, a Fellegvári út (Drăgălina) és a Malom utcai (Barițiu) között összeköttetést teremtő gyalogoshíd Dan Ștefan Tarcea alpolgármester korábbi ismertetője szerint 1735-ben épült, a Fellegváron működő osztrák katonai erődítményben állomásozó császári helyőrség kiszolgálására, majd a huszadik század elején elbontották, mivel már használhatatlan állapotban volt.

A Szamos-part újrarendezésének látványtervében már szerepelt egy gyaloghíd, amely a Tranzit-ház udvarára vezet.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!