Nicușor Dan: Az USR döntése teljesen rendben van, Lasconinak viszont nehéz lehet a helyzet
Bukarest, április 10. – Nicușor Dan, Bukarest független polgármestere és államelnök-jelölt szerint teljesen helyes döntést hozott a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), amikor úgy döntöttek, hogy őt támogatják az elnökválasztási kampányban.
Dan szerda este az Antena 3-nak nyilatkozva hangsúlyozta: nem volt semmilyen szerepe a döntés meghozatalában. Ugyanakkor elismerte, hogy Elena Lasconi számára ez biztosan nehéz helyzet, hiszen sok energiát tett bele a kampányba. „De ez nem Lasconiról, nem rólam és nem is Crin Antonescuról szól, hanem arról, merre tart Románia” – mondta.
Szerinte a legfontosabb kérdés most az, hogy ne olyan jelölt nyerjen, mint Victor Ponta vagy George Simion, akik – Dan szerint – akár Románia szövetségi kapcsolatait vagy Ukrajna támogatását is akadályozhatják a Legfelsőbb Védelmi Tanácsban (CSAT).
„Ez most tényleg komoly ügy. Az USR tegnapi döntése ebből a szempontból abszolút helyes volt” – szögezte le.
Dan arról is beszélt, hogy két héttel ezelőtt még úgy tűnt, az elnökválasztás második fordulójába egy nyugatbarát és egy nem nyugatbarát jelölt jut be – azaz vagy ő, vagy Crin Antonescu mérkőzik majd meg Simionnal. Az újabb felmérések viszont már arra utalnak, hogy Simion és Ponta kerülhet be a döntő körbe, ami szerinte aggasztó forgatókönyv.
Az USR vezetősége csütörtökre összehívta a párt politikai bizottságát, hogy hivatalosan is megszavazzák Dan támogatását. Dominic Fritz, az USR alelnöke elmondta: a testület 22 tagja szavazott Dan mellett, ketten ellene, köztük a pártelnök, Elena Lasconi is. Ő később azt mondta: nem lép vissza a versenytől.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!