A Kolozsvári Universitatea sajnálja a történteket, határozottan elítéli az erőszak minden formáját
A Kolozsvári Universitatea focicsapat klubja sajnálatát fejezte ki a két kolozsvári focicsapat, az Universitatea és a CFR mérkőzése utáni „incidensek” miatt. Közleményükben megjegyzik, klubjuk a fair-play elveit támogatja, és határozottan elítéli az erőszak minden formáját, és megerősíti a klub elkötelezettségét a kölcsönös tisztelet értékei mellett. A klub úgy véli, hogy az „ilyen” (az agresszív, bántalmazó szerk. megj.) viselkedésnek nincs helye egy felelős közösségben.
„Bízunk abban, hogy az illetékes hatóságok tisztázzák a helyzetet és alkalmazzák a szükséges intézkedéseket. Elvárjuk, hogy ugyanez történjen a közelmúltban történt más incidensekkel kapcsolatban is” – írták.
A Kolozsvári CFR focicsapat is közleményt tett közzé az ügyben. Elmondásuk szerint nekük is nehéz ránézni azokra a képekre, amelyek megjelentek a médiában a bántalmazott fiatalokról, az érintett családtagoknak pedig még nehezebb lehet, akik kénytelenek voltak kórházban viszontlátni a gyermekeiket, miközben nem gondolták volna, hogy félniük kell attól, hogy elengedjék őket egy focimeccsre. Mivel azonban a Kolozsvári U szurkolói úgy döntöttek, hogy a focicsapatok küzdelmét a pályáról a közterekre helyezik át, ez bekövetkezett.
Mint írták, odáig jutottak, hogy a CFR jelvényei vörös posztó lett az az Unvirsitatea ultrái szemében, akik »jogot« formáltak arra, hogy eltávolítsák a CFR sálait, mert az nem fekete-fehér. „Ez nem csak nem normális, de elfogadhatatlan, hogy a világ bármely csapatához tartozó szurkoló mentőautóval hagyja el a stadiont! Nem normális, hogy a rangadó hangulatának élvezete iránti vágy kórházi kezelésbe forduljon át. Nem normális, hogy felnőttek gúnyolódnak, gyilkossággal fenyegetőznek és csonkítják egy csapat szurkolóit, kortól függetlenül, de különösen a kiskorúakat. Ez nem normális, és mi ezt nem fogadjuk el. Soha!” – írták.
Hozzátéve, hogy a szurkolóikat érintő bántalmazások ügyében, függetlenül attól, hogy kik voltak-e a hibásak, klubjuk határozottan elítél minden ilyen cselekményt, és felkérte az illetékes szerveket, hogy vizsgálják ki és tegyék meg a szükséges intézkedéseket. „Túl messzire mentek, és nem hagyhatjuk, hogy ez így maradjon!” – tették hozzá.
Mint írtuk, a meccs után a Kolozsvári Universitatea ultrái több embert bántalmaztak, egy 19 éves és egy 14 éves CFR-s szurkoló olyannyira megsérült, hogy kórházi ellátásra szorult. A 19 éves esetében felmerült a gyanú, hogy azért támadtak rá, mert társaival magyarul beszéltek egymás között.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!