Május 4-én időközi választások is lesznek: 19 polgármestert és Biharban tanácselnököt választanak

Vasárnap hivatalosan is elkezdődött a választási időszak a május 4-én esedékes időközi helyhatósági választásokra, amelyeket 14 megyében, 19 településen tartanak. A voksolás során új polgármestereket választanak, Bihar megyében pedig a megyei tanács elnökéről is döntenek.

A polgármesterjelöltek április 8. és 14. között, a megyei tanácselnök-jelöltek pedig április 9. és 14. között nyújthatják be jelentkezésüket. A kampány hivatalosan április 19-én kezdődik, és május 3-án reggel 7 óráig tart. A választásokat május 4-én rendezik, az elnökválasztással egy időben.

Időközi önkormányzati választásokat az alábbi településeken tartanak: Sopot (Dolj), Secăria és Bușteni (Prahova), Zilah (Szilágy), Sülelmed (Máramaros), Nándorhely és Kislaposnok (Krassó-Szörény), Biharkaba és Rény (Bihar), Avrameni és Coșula (Botoșani), Járavize (Kolozs), Limanu (Konstanca), Gura Ocniței (Dâmbovița), Buturugeni (Giurgiu), Heleșteni (Iași), Iancu Jianu és Mihăilești (Olt), valamint Drăgănești-Vlașca (Teleorman).

A választások oka többnyire a korábbi polgármesterek lemondása, elhalálozása vagy jogerős bírósági ítélet következtében megüresedett tisztségek betöltése.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!