Elena Lasconi szerint jó volna, ha leállítanák a TikTokot a májusi elnökválasztás előtt pár hétre
Az elnökválasztás előtt egy-két héttel jó volna leállítani a TikTokot Romániában, Elena Lasconi szerint egy ilyen döntés is születhetne, amennyiben a hatóságok nem képesek biztosítani, hogy ne manipulálják a választásokat – mondta az USR elnöke egy Olt megyei sajtótájékoztatón, amiről a G4Media is beszámolt. A politikus hangsúlyozta, hogy a választási folyamat tisztaságát és átláthatóságát biztosítani kell.
Elena Lasconi arról is beszélt, hogy a tavalyi választások tették szükségessé azt, hogy a TikTokkal, mint közösségi hálózattal kell kezdeni valamit. „Az a tény, hogy az alkotmánybíróságnak kellett beavatkoznia, azt jelenti, hogy a rendszer nem működött megfelelően, és az állami intézmények nem végezték el a feladatukat” – mondta az USR elnökjelöltje.
Az USR elnöke felidézte, hogy pártja már benyújtotta a parlamentnek a fake news (álhírek) ellen fellépő törvényjavaslatát, aminek célja, hogy perceken belül eltávolíthassák a manipuláló tartalmakat az internetes platformokról. Lasconi úgy fogalmazott, hogy a javaslat jelenleg „a fiókban porosodik”, és az illetékes hatóságok nem tettek meg mindent a probléma kezeléséért.
„A javaslatunk világosan kimondja, hogy az álhíreket legfeljebb 15 percen belül eltávolíthatják, és ha egy üzenet manipulációs szándékkal terjed, akkor nem lehet továbbítva 150 személynél többnek. Az ilyen típusú tartalmak gyors eltávolítása kulcsfontosságú ahhoz, hogy megvédjük a demokratikus választási folyamatokat” – mondta Lasconi. Hozzátette, ha az illetékes állami intézmények nem képesek betartani ezt a törvényt, akkor vállalják a felelősséget.
A TikTokot jelenleg az Európai Bizottság vizsgálja. Azzal vádolják a kínai közösségi platformot, hogy hozzájárult Călin Georgescu elnökválasztási kampányának népszerűsítéséhez, amely nemcsak a közvélemény manipulálását, hanem a választási eredmények befolyásolását is célozta.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!