Antonescu szerint hazudik a liberális alelnök, aki vitatja elnökjelöltségét

Crin Antonescu, a PSD–PNL–RMDSZ közös államfőjelöltje, élesen bírálta Ciprian Ciucut, a PNL első alelnökét, amiért az azt állította, hogy Marcel Ciolacu miniszterelnök, a PSD elnöke akadályozta meg Ilie Bolojan államfőjelöltségét.

„A dolgok világosak: vagy Ciucu úr hazudik, vagy Bolojan úr hazudik. Én úgy gondolom, Ciucu hazudik. Ilie Bolojan nem kérte, hogy jelöljék, Ciolacu pedig nem utasított el semmit, nem is lett volna abban a helyzetben, hogy ezt tegye” – jelentette ki Antonescu március 20-án, csütörtökön egy sajtónyilatkozatban, amit az Agerpres idézett.

Antonescu hozzátette: „Tisztázzák, ki hazudik. Kérdezzék meg Bolojan urat. Én csak azt tudom, hogy ő javasolta hivatalosan is az én jelölésemet, a többiek nevében is.”

Marcel Ciolacu szintén cáfolta Ciucu állításait: „Ez egyszerűen nem igaz. Bolojan soha nem jelezte, hogy szeretne változtatni a megállapodáson, miszerint közös jelöltet indítunk. Miért elleneztem volna valamit, ami nem történt meg?” – nyilatkozta a kormányülés előtt.

A botrányt Ciprian Ciucu robbantotta ki egy március 19-i Facebook-kommentben, ahol azt írta: Ilie Bolojan azért lépett vissza a jelöltségtől, mert Ciolacu ellenezte azt, és nem akarta veszélybe sodorni a kormányzást a jelenlegi nemzetközi helyzetben.

Ciucu, aki Bolojan bizalmasának számít, a PNL első alelnöke lett, miután Bolojan ideiglenesen átvette a párt vezetését Nicolae Ciucă lemondása után.

Crin Antonescu jelölését hivatalosan Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke terjesztette elő, ám több forrás szerint a döntést már korábban előkészítette a PNL egyik belső csoportja, pontosan Bolojan ellenlábasai, köztük Hubert Thuma és Eduard Hellvig, a volt SRI-főnök.

Ezek a források azt sugallják, hogy Thuma és Hellvig azért támogatták Antonescu jelölését, hogy megakadályozzák Bolojan előtérbe kerülését. A háttérben személyes és politikai ellentétek húzódhatnak meg, mivel Bolojan népszerűsége és reformpárti politikája kihívást jelenthetett volna nemcsak a liberális párt vezetésére, de a szociáldemokraták népszerűségének is ártott, az RMDSZ-ről pedig köztudott, hogy feszült volt a viszonya a Bihar megyei politikussal. Így Antonescu jelöltsége mellett döntöttek.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!