Mestertervnek hitte: futárral és autómentővel csempészett drogot, Bukarestben lekapcsolták a rendőrök
Három kábítószercsempészt vett őrizetbe a szervezett bűnözés elleni ügyészség, miután azok rendhagyó módon próbálták feltűnés nélkül Bukarestbe juttatni a Spanyolországból becsempészett közel 30 kilogramm kábítószert, írja az Agerpres.
A DIICOT tájékoztatása szerint március elején egy 36 éves férfi nagy mennyiségű kábítószert vásárolt Spanyolországban, majd nemzetközi futárcéggel hozatta be az árut Romániába. Március 18-án három társával együtt Brassóba utazott, ahol a futárcég székhelyén átvette a két kartondobozba és egy gurulós bőröndbe csomagolt árut: összesen 27 kg kannabiszt és két kg kokaint. A csomagokat egy autóban helyezte el, majd azt állítva, hogy a jármű meghibásodott, hívott egy autómentő céget, amely platós kocsin egy megadott bukaresti címre szállította a kábítószerrel megrakott autót.
A gyanúsítottak egy másik gépkocsival tértek vissza a fővárosba, abban a reményben, hogy sikerült elterelni a hatóságok gyanúját. Tervük azonban nem sikerült, a rendőrök a fővárosban lefülelték őket.
A csoport négy tagja közül hármat őrizetbe vettek, a negyediket körözik. Az ügyészek által javasolt előzetes letartóztatásba helyezésükről a bukaresti törvényszék dönt.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!