Hivatalos: George Simion lesz a Georgescut követő szuverenisták elnökjelöltje, mert „mögötte egy nagy párt áll”

Mint ahogy azt szerdán előre jeleztük, Anamaria Gavrilă, a Fiatal Emberek Pártja (POT) vezetője szerda este a Facebookon jelentette be, hogy visszalép az elnökválasztási versenytől, méghozzá George Simion elnökjelölt javára.

Anamaria Gavrilă a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezetőjének társaságában jelentette be, hogy tartják a szavukat, miszerint azt a jelöltet fogják közös erővel támogatni, amelyik a legjobb esélye van a választási győzelemre. „Mivel George Simion mögött egy nagy párt áll, van egy struktúrája, mindannyiunknak túl kell lépnünk a pártszíneken, ahogy Călin Georgescu is mondta, és támogatnunk kell a (szuverenista – szerk. megj.) mozgalmat, minden esélyt megadva neki. Visszalépek, hogy ne kerüljek fel a szavazólapra, és hogy a szavazatok ne legyenek megosztva” – mondta Anamaria Gavrilă.

„Tetszik, nem tetszik, korlátozott számú jelölt van a szavazólapon, és a szívünkkel kell választanunk, és meg kell értenünk és tiszteletben kell tartanunk Călin Georgescu döntését, aki velünk együtt hozta meg” – tette hozzá Gavrilă.

„Továbbvisszük a szuverenista mozgalmat, folytatjuk, amit elkezdtünk. Minden nap együtt leszünk, együtt leszünk veletek, együtt leszünk lelkiismeretben, együtt leszünk gondolatban és érzésben. Elmegyünk a végsőkig. Nem egy személyről van szó, hanem egy elvről. Isten segítsen minket” – mondta az AUR vezetője.

Mielőtt nyilvánosságra hozta volna a visszalépésre vonatkozó döntését, a POT vezetője a HotNews.ro forrásai szerint kérelmet nyújtott be a Központi Választási Irodához (BEC), amelyben kérte, hogy lépjen vissza a versenyből. A HotNews forrásai szerint Gavrilă lemondásáról a múlt héten döntöttek egy megbeszélésen, amelyen Călin Georgescu, George Simion és Anamaria Gavrilă is részt vett. A POT vezetője csak akkor maradt volna versenyben, ha Simion jelölését nem hagyja jóvá a román alkotmánybíróság (CCR).

Ezzel a visszalépéssel Anamaria Gavrilă egyáltalán nem fog szerepelni a szavazólapon a májusi választásokon.

Mint az AtlasIntel március 13-15. között készített, hétfőn ismertetett felméréséből kiderült, George Simion Călin Georgescu híveinek támogatásával a szavazatok 30,4 százalékára esélyes, őt Bukarest főpolgármester, Nicușor Dan követi a maga 26 százalékával, a PSD-PNL-RMDSZ koalíció közös jelöltje, Crin Antonescu csak a dobogó harmadik, kieső helyére elegendő 17,9 százaléknyi támogatottságot halmozott fel március derekáig, de tíz éves kihagyás után nem csoda, ha bizonyítania kell szemben a már retinánkba beégett AUR-elnökkel, vagy a megfontoltságáról ismert főpolgármesterrel, aki a második mandátumát kezdte el.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!