A bukaresti politikatudományi egyetem rektora az alkotmánybírósághoz fordul, mert elutasították a jelöltségét
Remus Pricopie, a bukaresti Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) rektora fellebbezést nyújtott be az alkotmánybírósághoz a májusi elnökválasztáson való indulásának elutasítása ellen – írja a Hotnews.
A rektort jelöltségét azért utasította el a választási iroda, mert a törvény által előírt 200 ezer támogató aláírás hiányzott a dossziéból. Szerinte ugyanis nincs rá szükség. „Jelöltségem egy ajánlat a román társadalomnak, hogy a következő elnök legyen: becsületes, erős, érett és kiegyensúlyozott, aki véget vet a mély bizalmi válságnak, amelyen keresztülmegyünk” – jelentette ki.
Az alkotmánybíróság várhatóan szerdán 13 órától ülésezik, hogy a jelölésekkel kapcsolatos végső fellebbezéseket elbírálja.
Remus Pricopie március 15-én nyújtotta be jelölését az elnökválasztásra.
Március 17-én pedig bejelentette, hogy a bűnügyi nyomozóhatósághoz fordult „George Simion okirat-hamisítás bűncselekménye miatt” a BEC-hez benyújtott, a választásokon való jelöltségéhez szükséges aláírásokkal kapcsolatban. Az SNSPA rektora szerint a feljelentés „Simion úr ellentmondásos nyilatkozatain, de számos nyilvános nyilatkozaton is alapul, amelyek közül néhány valódi önvallomás”.
A Remus Pricopie által vezetett egyetem korábban Nobel-békedíjra jelölte Donald Trumpot. Az egyetem lépése azért volt meglepő, mert a rektor jelentős szerepet játszott az elmúlt év politikai eseményeiben. Ő a szerzője a Călin Georgescu jelölése ellen benyújtott egyik fellebbezésnek, amelynek nyomán a Központi Választási Iroda (BEC) eltiltotta őt az elnökválasztáson való indulástól. Tavaly az SNSPA és a Calea Europeană című kiadvány az alkotmánybírósághoz fordult az ügyben, és az elnökválasztás első fordulójának megismétlését kérte, miután a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) dokumentumainak titkosítását feloldották. Az alkotmánybíróság a választások érvénytelenítése mellett döntött.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!