Kiábrándítónak tartja a helyi románok fóruma, amit Antonescu Székelyföldről mondott

Kifogásolja Crin Antonescu elnökjelölt Székelyföldre vonatkozó múlt heti kijelentéseit a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma, írta a szervezet hétfői közleményére hivatkozva az MTI.

A székelyföldi román civil szervezet, amely rendszeresen felbukkan a székelyföldi zászló- és feliratháborúkban „mélységes kiábrándultságának” adott hangot, és „teljesen oda nem illőnek” minősítette az RMDSZ által is támogatott Crin Antonescu azon kijelentését, melyet a tömbmagyar régió kapcsán tett, amikor közölte: „Mindenki megszokta, hogy létezik Székelyföld”. A civil fórum a régió nevét kisbetűvel írja, és hangsúlyozza: ez egy „olyan konstrukció, mely alkotmányos és törvényes szempontból nem létezik Romániában”.

Felhívja a figyelmet ugyanakkor, hogy ezekben a megyékben különböző nemzetiségű emberek élnek, akiket Bukarest mellőz, és másodrendű állampolgárokként kezel. A civil szervezet kijelentésével a kisebbségben lévő székelyföldi románságra utal.

„Olyan üzenetek helyett, melyek a szeparatizmust és a megosztottságot táplálják, kiegyensúlyozott és korrekt megközelítést várunk, mely a térség multikulturális valóságát és a nemzet kohéziójának szükségességét tükrözi”

– írták.

A civil fórum Antonescu látogatásának állomásait is kifogásolta, tételesen azt, hogy a helyi hatóságok, Tamás Sándor megyei tanácselnök és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és a román kormánypártok helyi elnökeinek társaságában meglátogatta a magyar közösség számára reprezentatív Mikó Imre-szobrot és a Székely Nemzeti Múzeumot, de mellőzte a román kulturális intézményeket, „érdeklődés nélkül” haladt el az ortodox katedrális mellett – írták. Közölték: meghívják Antonescut, hogy következő látogatásán szakítson időt a térség román közösségére, intézményeire és szervezeteire is.

A koalíció közös államfőjelöltje március 13-án az RMDSZ meghívására látogatott el Kovászna megyébe. Konzervatívnak tartja magát, így megérti mindazokat, akiknek fontos az identitás, a hagyományok, a közösség védelme, a területi autonómiával, amennyiben a román állam egységét sérti, nem ért egyet, mondta Antonescu a sepsiszentgyörgyi kampányeseményen.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!