Összefoglaltuk a 13 éve tartó sepsiszentgyörgyi zászlóháborút, amelyben az önkormányzat és a nacionalista román szervezetek feszülnek egymásnak

2023. február 27. – 19:55

Összefoglaltuk a 13 éve tartó sepsiszentgyörgyi zászlóháborút, amelyben az önkormányzat és a nacionalista román szervezetek feszülnek egymásnak
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Tamás Sándor, Kovászna megyei tanácselnök bemutatják a város zászlóját – Fotó: Sepsiszentgyörgy Önkormányzata

Másolás

Vágólapra másolva

Két szélsőséges román egyesület hiányolta a románok jelenlétére utaló jelképeket a sepsiszentgyörgyi zászlóról, ezért pert indítottak a kormány ellen, amely 2021-ben fogadta el a város zászlóját. A táblabírósági döntést, miszerint a város nem használhatja a zászlót, most a legfelsőbb bíróság is jóváhagyta. Antal Árpád polgármester azt mondja, még futja az energiájából, hogy újraindítsa a jóváhagyási procedúrát. A kérdés az, hogy ez a címer-, zászló- és feliratháborúsdi, amely a székelyföldi román civilszervezetek és az önkormányzatok között dúl, hova vezet?

A székelyföldi etnopolitikai konfliktus, amely a román nacionalista szervezetek és a székelyföldi magyar önkormányzati vezetők között alakult ki, lassan valóságos ördögi körré változott, amelynek már nincs sem eleje, sem vége. Iparággá nőtte ki magát Székelyföldön az önkormányzatok elleni pereskedés: a szélsőséges román civil szervezetek perek százait akasztják a polgármesterek nyakába, így lehetetlenítik el a különböző nemzeti szimbolisztikával is rendelkező zászlók, címerek, feliratok használatát. Van is mit támadni, mert

73 címer és 37 zászló, vagyis összesen 110 helyi szimbólum elfogadását terjesztette be a fejlesztési minisztérium,

ezt Cseke Attila miniszter jelentette, az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsán 2022 decemberében. Az érvényes jogszabályok értelmében ugyanis a fejlesztési minisztérium hatáskörébe tartozik a címerek, zászlók hivatalosítása. Amióta pedig Cseke lett a tárcavezető, futószalagon érkeznek az erdélyi települések kérései. Valóságos gyorsasági verseny alakult ki: minél több címert és zászlót jóváhagyatni, mert mindegyiket úgysem tudják megtámadni, és ha egyik-másik el is bukik, marad a többi.

Most épp Sepsiszentgyörgy zászlóját kell levonni, visszatenni a fiókba, felvinni a padlásra és várni a jobb időket. A felperes román szervezet ünnepli a győzelmet, mert szerinte az nem lehet, hogy a székely zászló váljon a város lobogójává. Antal Árpád polgármester váltig bizonygatja, ez nem a székely zászló, és igaza is van, más ennek és más annak az osztata. Egy dolog azonban biztos: kék-arany színű mindkettő, és ez a két szín egyértelműen a székely közösségre utal. A helyi románság pedig azt kifogásolja, hogy miért nem jutott nekik sem egy szín, sem egy jelkép a város címerében, sem a zászlón – megkérdeztük mi is a polgármestertől, hogy ő hogy látja, tehettek-e volna ilyen fajta engedményt. Antal szerint viszont téves úton járunk, ha etnikai szimbólumokat keresünk egy helyi közösség lobogóján.

Elfogadják, megtámadják, betiltják, fellebbeznek, jóváhagyják, kitűzik, beperelik, megnyerik, leveszik

A legfelsőbb bíróság tehát szintén a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fórumának adott igazat, rámutatva, hogy az egynemzetiségű szimbólum, amely csak a magyarokat képviseli, nem lehet Sepsiszentgyörgy zászlója. Ezt a pereskedő román szervezet közleményéből tudta meg a sajtó, még a döntés napján.

A román egyesület évek óta kampányol azért, hogy a zászlóra kerüljenek fel a román közösséget képviselő jelképek is, például a Sepsiszentgyörgy területén talált dák vagy római leletek valamelyike. Ez nem történt meg, Antal Árpád polgármester szerint azért nem, mert mind a zászlót, mint a címert szakember tervezte, és az önkormányzat nem szólt bele.

A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nem egyedül pereskedett az önkormányzattal, hamar segítőre talált a magyarellenes támadásairól elhíresült Dan Tanasă, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szélsőséges párt parlamenti képviselője által bejegyzett Méltóságért Európában Polgári Egyesületben. A székelyföldi településvezetők bírósági meghurcolására szakosodott politikus évek óta hivatásos feljelentőként és megélhetési provokátorként ténykedik Romániában. Az elmúlt években perek tucatjait indította a székelyföldi önkormányzatok ellen.

Előbb a székely zászlót, majd a középületek homlokzatára írt városháza, községháza feliratokat támadta, amelyek szerintük a magyar adminisztrációra emlékeztetnek, később azokat a kétnyelvű táblákat kifogásolta, amelyeken nem a román nyelv volt felül.

Ezúttal is sikerrel járt, Sepsiszentgyörgy nem használhatja zászlóját, amelyet a kormány 2021. június 29-én fogadott el.

A pert alapfokon a Brassói Táblabíróságon tárgyalták, amely helyt adott a keresetnek, és érvénytelenítette a kormányhatározatot. Az ítélet indoklása szerint a zászló nem reprezentatív a többnemzetiségű települések esetében, mint amilyen Sepsiszentgyörgy is, a szimbólumnak tükröznie kellene ezt a jelleget, ám a zászló egyetlen nemzetiséget képvisel, kizárva minden román elemet. Másrészt, az ítélőtábla megállapította, hogy a zászló színeit az úgynevezett Székelyföld zászlójából vették át, ugyanazok az árnyalatai és ugyanolyan az elhelyezése, vízszintes. Teljesen világos – állapítja meg a Brassói Táblabíróság – hogy ez a zászló kizárólagosan csak a magyar közösséget képviseli, és a térségben számbeli kisebbségben élő román közösséget teljesen mellőzi. Tehát, a kormányhatározat nem tartotta be a törvényhozó által előírt reprezentativitás követelményét, ezért megsemmisítik a jogszabályt – áll az ítélet indoklásában.

Sepsiszentgyörgy zászlója – Fotó: Antal Árpád Facebook-oldala
Sepsiszentgyörgy zászlója – Fotó: Antal Árpád Facebook-oldala

Antal Árpád ma sem érti, hogy jutottak oda, hogy a bíró arról döntsön, reprezentatív-e vagy sem a román herladikai bizottság és a kormány által elfogadott zászló.

„Természetesen fellebbeztünk az ítélet ellen. Számomra ez az érvelés, megmondom őszintén, nem helytálló, mert nem a bíró kompetenciája, hogy egy zászló reprezentativitásáról nyilatkozzék. Nem tartozik a hatáskörébe. Az a bíró dolga, hogy betartották-e a törvényt vagy sem, hogy a városi tanács, a kormány betartotta-e a törvényt vagy sem.

Miközben az Országos Heraldikai Bizottság azt mondja, hogy a zászló rendben van, jön egy bíró és azt mondja, hogy nem reprezentatív. Eltekintve attól, hogy ezt nem a bírónak kell elemeznie, a reprezentatív szó rendkívül szubjektív. Ha valaki azt mondja, hogy számára Románia zászlaja nem reprezentatív, akkor jön egy bíró és törli Románia zászlóját?” – tette fel a költői kérdést Antal Árpád.

Az önkormányzati vezető szerint emiatt érthetetlen az ügy, és kíváncsian várja a fejleményeket, amikor megjelenik a legfelsőbb bíróság indoklása is, ugyanis fellebbezésüket nem fogadta el az igazságszolgáltatási fórum, azonban az még nem világos számukra, hogy mire hivatkozva utasítják el. „Minden törvényes eljárást teljesített mind a városi tanács, mind a kormány. Én úgy gondolom, hogy a reprezentativitás kérdésével nem állhat elő a legfelesőbb bíróság” – vélte Antal.

„Tudományosan is megalapozott munkáról van szó, nem etnikai szimbólumról”

A Sepsiszentgyörgy és Kovászna megye zászlóját ért támadások kapcsán az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület az alapfokú döntés kihirdetéskor közleményben tudatta álláspontját. A szervezet elképesztőnek tartotta a bíróság döntését. Ugyanakkor leszögezte, Sepsiszentgyörgy zászlója nem magyar, székely vagy román elemekből áll, hanem tudományosan megtervezett jelkép. Közepén a Románia kormánya által 2007-ben elfogadott hivatalos városcímer, a zászló lapja meg kétszínű: arany–kék, amely teljesen világosan a címerpajzs kék–arany mázaiból adódik – értékelte közleményében a szervezet.

Ez a zászló, nem nemzetiségi statisztika, hanem a teljes várost jelképezi, szögezte le nekünk Antal Árpád is. A címer és a zászló szigorú szabályok szerint megszerkesztett szimbólumok, amelyek tulajdonosaikat, viselőjüket egyéniesítik. Az önkormányzat úgy döntött, hogy épp emiatt szakemberre bízza ezek elkészítését, mondta el a polgármester, hangsúlyozva, hogy a zászlótörvény értelmében nincs is semmiféle nemzetiségi követelmény. A jogszabály a reprezentativitás szót használja, azonban itt nem etnikai reprezentativitásról van szó, hanem olyan elemekről, amelyek alapján beazonosítható az illető település. Ezt a reprezentativitást a sepsiszentgyörgyi zászló esetében a címer adja, amelyet 2007-ben fogadtak el, és azóta is érvényes. Tehát az érvénytelen zászlónk közepén van egy érvényes címerünk – érzékeltette a polgármester a jelenlegi helyzet abszurditását.

Az elöljáró kifejtette, a végzéssel megsemmisítették a kormányhatározatot, de a zászlót elfogadó tanácshatározatot nem. Ezért újraindítják a procedúrát onnan, hogy megvan a tanácshatározat, azaz újra felterjesztik elfogadás végett.

A román elemek hiánya miatt vita a sepsiszentgyörgyi szimbólumokról már a város hivatalos címerének elfogadásakor kitört. Az időközben eltelt 13 év nem vitte közelebb egymáshoz a feleket.

Antal Árpád azt állítja, nem a város románsága elégedetlen az elkészült és jóváhagyott jelképekkel, hanem azok az agitátorok, akik évek óta abból élnek, hogy a székelyföldi önkormányzatokat támadják. Az etnikai csatározások Marosvásárhelyről átköltöztek Sepsiszentgyörgyre és más székelyföldi településekre. Ezeknek része az úzvölgyi temetői akciózás, a december elseji provokatív népünnepélyek, amelyeket évek óta Sepsiszentgyörgyön szerveznek, illetve a perek százai, amelyeket különböző önkormányzatok ellen indítottak.

Mivel a város címerének betiltását nem tudták elérni, és a helyi önkormányzat 2010. január 28-án elfogadta a zászlóról szóló határozatot, következett a zászlós cirkusz: a prefektusi felszólítások, Dan Tanasă által indított per. A Brassói Táblabíróság 2016 júniusában – hat és fél év után – kimondta, hogy a város nem használhatja a zászlóját. Ezt előre látták, így amikor 2015-ben a parlament elfogadta a 141-es törvényt, amely kimondja, hogy a megyei és a települési önkormányzatoknak lehet saját zászlójuk, Sepsiszentgyörgy az elsők között, a jogszabály megjelenésének napján fogadta el az új határozatot a zászlóról.

Minden procedúrát szigorúan betartva járták végig az összes lépést és elküldték a fejlesztési minisztériumba, hogy az terjessze a kormány elé. A minisztériumban „betették egy fiókba, és addig nem került elő, amíg Cseke Attila nem lett a fejlesztési miniszter” – idézte fel a polgármester a zászló elfogadásának viszontagságait. Hozzátette, ez is jó példa arra, hogy hiába van jogszabály, ha nem akarják betartatni.

Szekeres Attila, a címer- és zászlótervező szakember szerint minden a helyén van

Sepsiszentgyörgy zászlója arany és kék sávos, közepén a település címerét ábrázolja. Ezt is, akárcsak a címert, Szekeres Attila István heraldikus tervezte a város felkérésére. A szakember, aki többször elmondta, hogy az általa összeállított címerek és zászlók fő erényének az egyszerűséget tekinti, a háromszéki település esetében is ezt tette. A címertanban járatlan szemlélő is megérti, mi miért került bele Sepsiszentgyörgy címerébe.

A város zászlójának színei is a címer mázaiból adódtak. Az arannyal és kékkel középen vágott, 2:3 oldalarányú fekvő téglalapról van szó, melynek közepén a városcímer helyezkedik el. A háromszögű pajzson kék mezőben zöld hármas halmon arany várfal áll, ebből két bástya emelkedik ki. A várfalat középen egy fehér torony szakítja meg. A jobb bástya fölött arany naparc, a bal fölött sugárzó ezüst félhold látható. A középső halmon arany medálban a sárkánnyal viaskodó Szent György lovag jelenik meg.

Szekeres magyarázata szerint a várfal arra utal, hogy a település már évszázadok óta város. A templomtorony a város régmúlt korokat megélt műemlékének, a templomvárnak állít emléket. A nap és a növekvő holdsarló párosa pedig székely szimbólum. A sárkányt legyőző Szent György lovag a város nevére utal, ezáltal névcímerré is téve a jelképet. A pajzsot fedő hétbástyás falkorona a közigazgatási egység rangját – megyeszékhely, municípium – jelképezi, részletezte leírásában Szekeres.

A zászlóháború folytatódik: Antal Árpád ismét elindítja az elfogadási procedúrát

Téved, aki azt hiszi hogy a tizenéve tartó összecsapásokba bármelyik fél is belefáradt volna. Ugyan a legfelsőbb bíróság semmissé nyilvánította a Sepsiszentgyörgy zászlóját elfogadó kormányhatározatot, de a zászlót elfogadó tanácshatározatot nem. Erre alapozva Sepsiszentgyörgy polgármestere újraindítja a zászló elfogadásának folyamatát, és a tanácshatározatból kiindulva az önkormányzat újra felterjeszti azt a fejlesztési minisztériumhoz, ahol Cseke Attila várja.

A polgármester szerint, „ha a zászlót minden illetékes szinten a megfelelő módon szentesítették, engedélyezték”, akkor nincs ok a visszalépésre. „Én azt gondolom, hogy egy közösségi szimbólumról nem egy bíróságnak kell döntenie, hanem a közösség választott testületének, az önkormányzati képviselőknek” – írta ki a Facebook-oldalára, és a Transtelexnek is elmondta, hogy benevez egy következő körre is a sepsiszentgyörgyi zászlóért folytatott csatában.

Addig is kötelezni fogják az önkormányzatot, hogy a zászlót távolítsa el minden alárendeltsége alá tartozó középületről, iskolákról, óvodákról, művelődési házakról stb. Dan Tanasă pedig valószínűleg gondoskodni fog róla, hogy minden szabálysértést azonnal jelezzen a hatóságoknak. Minden kezdődhet tehát elölről.

Az eddig történések legfontosabb állomásai:

  • 2005. – Elfogadja Sepsiszentgyörgy címerét az önkormányzat.
  • 2007. – A román kormány is jóváhagyja a sepsiszentgyörgyi címert.
  • 2010. január 8. – Önkormányzati határozat a zászló elfogadásáról.
  • 2014. – A brassói táblabíróság először tiltja be a sepsiszentgyörgyi zászlót.
  • 2015. – A 141. számú zászlótörvény elfogadása.
  • 2015. – Új önkormányzati határozat a zászló elfogadásáról és használatáról.
  • 2021. július – Kormányhatározat a sepsiszentgyörgyi zászló elfogadásáról.
  • 2021 második fele – A kormányhatározatot megtámadja a románok civil fóruma.
  • 2022. április – A brassói táblabíróság arról dönt, hogy a zászló nem elég „reprezentatív” a lakosság számára.
  • 2022. április – Antal Árpád bejelenti, hogy fellebbezni fog az ítélet ellen.
  • 2023. február 21. – A legfelsőbb bíróság visszautasítja a sepsiszentgyörgyi önkormányzat és a román kormány fellebbezését.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!