Szentgyörgyön kedd óta forr az ünnepi hangulat, szombaton a magyar Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára is beszédet mond

Sepsiszentgyörgyön keddtől péntekig múzeumpedagógiai foglalkozásokat szervezett a Székely Nemzeti Múzeum (Csatára fel!), így azt is mondhatnánk, hogy a sárkányolő városában már a hét elején berúgták a Pilvax ajtaját, utat nyitva a Március 15. előtt.

Csütörtök kulturális és helyismereti utazáson vehettek részt az 5-8. osztályos tanulók, a városi kisvonat ugyanis bejárta velük Sepsiszentgyörgy 48-as emlékhelyeit a Bod Péter Megyei Könyvtár és Vadon Egyesület szervezésében. Pénteken többek között huszár kísérte e a lábbuszos a diákokat iskolába, más gyerekek kokárdát gyártottak, a szemerjai csata emlékművénél pedig a felnőttek koszorúztak, hogy aztán szombaton már igazán forradalmi legyen a hangulat. Akinek ez nem volt elég, az a Székely Nemzeti Múzeum Géniuszok a hősök mögött. Háromszék az 1848–1849. évi szabadságharcban tárlatvezetésén is részt vehetett.

Kiadósat ünnepelnek tehát a szentgyörgyiek, a vakmerőbbek szombaton hajnalban a hősök emlékfutásán kezdhették a napot (Fitness Tribe emlékfutás), tízkor a SepsiPilvax is kinyitott a Tein Teaházban, ahol kiállítás tematikus beszélgetések és Kávézás Aáry-Tamás Lajossal, oktatási jogok biztosával és kreatív írásműhely is lesz Tamás Dénes íróval.

De a Székely Nemzeti Múzeumba ezúttal ingyenes a belépés, érdemes tehát ide is benézni.

A szentgyörgyiek egyébként rengeteg szobrot, emlékművet meg fognak koszorúzni, a teljesség igénye nélkül a listájukon van: a Gábor Áron-szobor és Nicolae Bălcescu-szobor, Gróf Mikó Imre szobra (Erzsébet park), Berde Mózsa szobra (Erzsébet park), Gábor Áron-emléktábla (Bod Péter Megyei Könyvtár épülete), Kossuth Lajos-szobor (Kónya Ádám Művelődési Ház), 1848–49-es honvéd emlékmű (Erzsébet parkban).

A város keleti és nyugati részéből is elindulnak a politikai pártok, intézmények és civil szervezetek képviselői és elhelyezik koszorúikat a honvéd emlékműnél.

12:30-kor a nyugati városrészből a Váradi-Bartalis kőtömbös kopjafától (a Váradi József Általános Iskolától) indulnak a cserkészek, civilek, politikusok és a hagyományőrző huszárok és más lovasok is.

Lesz egy 125 méter hosszú székely zászló, amelyet a városban működő magyar tannyelvű iskolák diákjai fognak tartani.

A keleti városrészből az indulás az eprestetői csata emlékművétől (Állomás negyed) ugyanekkor indul, az összetétel nagyjából megegyezik, tehát Kelet és Nyugat Sepsiszentgyörgy esetében nem sokban különbözik egymástól.

A főtéri ünnepségen beszédet mondanak: Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Hidvéghi Balázs, a magyar Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, áldást Péterfi Ágnes unitárius lelkész mond. Az eseményt hagyományosan a magyar és székely himnusz nyitja, zárja.

Program szerint 19 órától ünnepi hangversenyen folytatódik az ünneplés.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!