Magyarország kulturális minisztere Kézdivásárhelyen: Támadás alatt áll szabadságunk
A történelem és napjaink történései is arra figyelmeztetnek, hogy a magyaroknak, székelyeknek ágyú és harang is kell, sőt az egyik feltételezi a másikat: az ágyú az erőt, a harang pedig a keresztény hitet jelképezi – hangoztatta Hankó Balázs Magyarország kulturális és innovációs minisztere a nemzeti ünnepen Kézdivásárhelyen.
„És talán manapság mindkettőre nagyobb szükségünk van, mint valaha. Támadás alatt áll szabadságunk, a békénk, és támadás alatt áll hitünk is” – húzta alá az MTI szerint ünnepi beszédében a miniszter. Úgy fogalmazott: „nemzeti identitásunk alapjait akarja az új birodalom eltörölni, a teremtett világ rendjét akarják átírni”. Ezért szükség van a magyarok évszázadok által edzett erejére, teremtőbe vetett hitükre.
A nemzeti ünnep alkalmából díszbe öltözött háromszéki városban az idén is felvonulással kezdődött az ünnepség. A helyi iskolák diáksága mellett huszárok, hagyományőrző csoportok és a környező falvak szekereken érkező képviselői vonultak fel magyar és székely zászlókat lobogtatva a főtéri ünnepség helyszínére, a Gábor Áron-szoborhoz.
„Ma, amikor egy hagyományőrző huszár felvonulás is ünnepivé teszi Kézdivásárhelyt, egy magyar lovassal kevesebb lesz. De öröksége, elkötelezettsége tovább él a székely és összmagyarságban. Főhajtással és emlékplakett avatással adóztunk Potápi Árpád János emlékének, aki életét a Kárpát-medencei magyarság szolgálatának szentelte” – írta ki az esemény után Facebook-oldalára a miniszter. Az emlékplakettet Vetró András szobrászművész alkotta, és a tragikus hirtelenséggel elhunyt egykori nemzetpolitikai államtitkárnak állítottak emléket a Molnár Józsiás Általános Iskola udvarán, a tanintézet 2023-ban felavatott tornatermének falán.
Az MTI beszámolója szerint Hankó Balázs háromszéki származására utalva felidézte: nagyapja történetei és a család története elevenedik meg itt, amely összefügg a magyarság történelmével. „Tudjuk jól, érezzük, történjen bármi is: összetartozunk” – mondta.
Emlékeztetett, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc a magyar nemzet egyik legfontosabb szuverenitásküzdelme volt, és a magyarság történelmében soha semmi nem maradt következmények nélkül. „Ez is arra int bennünket, hogy a magyarok sorsával – bárhol is éljenek a Kárpát-hazában –, gondosan és pontosan kell bánnunk. Különösen azoknak kell így tenniük, akik vállalják a képviseletüket: akik a magyarok képviseletét vállalják, és nem másokat képviselnek a magyarokkal szemben” - hangsúlyozta.
Rámutatott: Gábor Áron városában kötelezi az ünneplőket a tüzérőrnagy emléke, hogy a vasból, rézből ágyút és harangot is lehet önteni. „Harang és ágyú '48-49 címere, mindkettő a magyart védi. A magyar, székely pedig, ahogy tette történelmében, most is védi Európát, védi a normalitást” - fogalmazott Hankó Balázs.
Arra is kitért, hogy a nemzeti ünnepen nyílik meg a Magyar Nemzeti Múzeumban a Fejedelmek aranya kiállítás, amelyet a román hatóságok „el akartak bürokráciázni”, de a magyar hatóságok nem engedték, „hogy összetartozásunkat meggátolják”. Ezért a jegyekből származó bevétel fele a székelyföldi múzeumokhoz kerül, létrejön a „kulturális unió Erdéllyel”.
Bokor Tibor, a város RMDSZ-es polgármestere arra intett, hogy március 15-én minden magyarnak kötelessége kitűzni a kokárdát, ünnepelni és emlékezni, és Kézdivásárhelyen még nem volt soha, hogy ne tette volna ezt több ezer ember.
Friss bejegyzések
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!