Ciolacu: Románia nemzetközileg elismert példaképe a jó együttélésnek és a kultúrák közötti párbeszédnek
Marcel Ciolacu miniszterelnök a magyar nemzeti ünnep alkalmából megfogalmazott szombati üzenetében elmondta, mára már Románia egy olyan EU- és NATO-tagállam, amelyik magas szinten biztosítja az emberi jogok és a nemzeti kisebbségek jogainak védelmét.
A magyar közösség része ennek a sikertörténetnek, és hozzájárul országunk fejlődéséhez, legyen szó gazdaságról, oktatásról, kultúráról vagy közigazgatásról. Ezt bizonyítja a RMDSZ jelenléte a jelenlegi kormánykoalícióban
– idézte a kormány sajtóirodájának közleményét az Agerpres. A miniszterelnök köszöntötte a romániai magyarokat a március 15-i ünnep alkalmából, és elismerését fejezte ki a közösségnek az ország fejlődéséhez és a politikai stabilitáshoz való hozzájárulásáért.
A kormányfő szerint az 1848-as forradalmak idején a románok és a magyarok egyaránt modernizációt, egyenlő jogokat, tisztességes politikai képviseletet akartak. Az akkor meghirdetett eszmék hangsúlyai eltértek ugyan, ám lényegében egyformán a békére és a megértésre, a szabadságra, az egyenlőségre és a haladásra való törekvéseket fejezték ki – írta az üzenetében. Marcel Ciolacu szerint a március 15-i ünnep a jövőbe tekintésre is alkalmat ad.
„Egy olyan egyesült Európában élünk, ahol a szabadság, a szolidaritás, a tisztelet és a demokratikus értékek fontosabbak, mint valaha. Meggyőződésem, hogy Románia és Magyarország osztozik ebben a közös európai jövőképben, és az országaink közötti kapcsolatok továbbra is a konstruktív párbeszéd és együttműködés útján fognak haladni” – fogalmazott a miniszterelnök.
Üzenete végén Ciolacu megállapította: ma fontosabb, mint valaha, hogy a falak helyett hidak épüljenek a közösségek között. „A jövőnk attól függ, hogy képesek vagyunk-e együtt dolgozni. Miniszterelnökként megerősítem elkötelezettségemet egy olyan Románia mellett, ahol valamennyi polgár úgy érzi, hogy tiszteletben tartják, értékelik és bevonják a döntésekbe” – írta a kormányfő.
Friss bejegyzések
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!