Csütörtökön Elena Lasconi és Diana Șoșoaca is benyújtja az elnökjelöltséghez szükséges iratokat a BEC-hez
Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke és Diana Șoșoacă, az S.O.S. Románia Párt elnöke csütörtökön nyújtja be jelölését a májusi elnökválasztásra a Központi Választási Irodánál (BEC), számol be a Digi24.
Diana Șoșoacăt 11:45 körül, Elena Lasconit pedig 15:00 órára várják a BEC-hez.
Az USR részéről a hírt Ionuț Moșteanu, az USR alelnöke szerdán azzal a megjegyzéssel jelentette be, hogy Elena Lasconi támogatottsága emelkedik a közvélemény-kutatások szerint, és a párt támogatását élvezi.
Elmondása szerint napok kérdése, hogy véglegesítik az elnökválasztás jelöltjeinek listáját, és bár csütörtökön Diana Șoșoaca is benyújtja a jelöléshez szükséges iratcsomót és aláírásokat, az alelnök szerint amennyiben az alkotmánybíróság következetes a legutóbbi döntéseihez, akkor nem engedheti őt indulni. „Az elkövetkező napokban érvényteleníteni kell ezt a jelöltséget, és március 15-én tudni fogjuk, hogyan néz ki a szavazólap, természetesen 19-ig várjuk meg az esetleges visszalépéseket” – mondta Ionuț Moșteanu a parlamentben.
Elena Lasconi mellett a BEC-nél ott lesznek az USR parlamenti képviselői, és azok a tagjai és önkéntesek, akik segítettek összegyűjteni a több mint 300 ezer aláírást.
Mint ismeretes, Lasconi volt az a jelölt, aki a novemberi elnökválasztáson bejutott volna a második fordulóba és ha nem érvénytelenítik a választást, akkor megmérettetik Georgescuval.
Șoșoaca: „Már nem tilthatnak be”
Diana Șoșoaca is bejelentette, hogy csütörtökön benyújtja a választásokon való indulási kérelmét, azzal érvelve, hogy a Központi Választási Iroda és az alkotmánybíróság már nem utasíthatja el a jelöltségét ugyanazokkal az okokkal, mint 2024 októberében. „Gondolom, kérdés lesz, hogy holnap (a szerk. megjegyzése – csütörtökön) megtiltják-e az indulásomat. Jogi szempontból, miután elemeztük az egész helyzetet az ügyvédeinkkel, nem tilthatnak el engem, mert ugyanazt a jelöltet nem tilthatják el kétszer ugyanazokért az okok miatt bíróság elé állni és elítélni. Figyelem! Tehát a CCR-nek és a BEC-nek már nincs joga arra, hogy a 2024. október 5-i 2. számú ítélet alapján érvénytelenítse a jelöltségemet. Ez egy nemzetközi szinten működő jogelv” – magyarázta az S.O.S. Románia vezetője.
Szerdáig Nicușor Dan (független) és Crin Antonescu (Románia Előre Szövetség) jelöltségét érvényesítette a BEC, míg Călin Georgescu jelölését elutasította. George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke és Anamaria Gavrilă, a Fiatal Emberek Pártja (POT) elnöke is bejelentette jelöltségét. A jelölések benyújtásának utolsó határideje március 15-e.
Simion és Gavrilă pénteken és szombaton megy a BEC-hez
Az AUR és a POT az elkövetkező napokban gyűjti össze az aláírásokat, ami szűkös határidő miatt sokakban kérdéseket vetnek fel. A bukaresti Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) rektora, Remus Pricopie „teljességgel irreálisnak” nevezte, hogy az új lehetséges jelöltek – akár függetlenként, akár egy párt képviseletében indulnak – három nap alatt össze tudnának gyűjteni 200 ezer támogató aláírást úgy, hogy valamennyi törvényi követelményt betartanak.
A szélsőjobboldali pártok azonban attól tartanak, hogy George Simion jelöltségét is érvénytelenítenék, miután a BEC Georgescut érintő döntése nyomán az érintettek nyilvános megnyúzásáról fantáziált, de az AUR-elnök kapcsolatai sem makulátlanok.
„Ha ilyen ütemben haladunk, mert sorok állnak a pártközpontjaink előtt országszerte, akkor én pénteken 15 órakor, Anamaria pedig szombaton 15 órakor nyújtja be a jelentkezésemet” – mondta George Simion.
„Már lemondtam a jelölés gondolatáról, de vasárnap este, a BEC döntése után Georgescu úr felhívott, és azt mondta, hogy folytassam az aláírások gyűjtését. Megkérdeztem, hogy kinek? Magának, válaszolta. Azt mondta, hogy ez nem személyi, hanem elvi kérdés!” – bizonygatta Simion a Realitatea Plus szerda esti műsorában.
Victor Pontáról George Simion azt mondja, hogy a májusi választásokon nem fog 5 százaléknál többet kapni, mert nem szuverenista, mint ők.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!