Nemzetközi sajtó: Súlyos csapás érte a román szélsőjobboldalt, feszült választási kampány lesz

Az alkotmánybíróság kedden véglegesen elutasította Călin Georgescu fellebbezését, így az oroszbarát politikus nem indulhat a májusi elnökválasztáson. A döntés nemcsak Romániában váltott ki heves reakciókat, hanem felkeltette a nemzetközi sajtó figyelmét is. A nagyobb hírügynökségek kiemelik a bukaresti tüntetések feszültségét, Georgescu és támogatói reakcióit, valamint az Egyesült Államok és Oroszország eltérő álláspontját. A brit The Guardian szerint a demonstrálók azt skandálták, hogy ellopták tőlük a választás lehetőségét, míg a német Zeit Online arról ír, hogy Georgescu akár 40%-os támogatottságot is élvezhetett volna. Az ANSA szerint feszült kampányidőszak jön, míg a Politico kiemelte Georgescu megosztó kijelentését, miszerint „Románia egy uniós gyarmat”. A Financial Times pedig az AUR helyzetét elemzi, amely vezető nélkül maradt az elnökválasztás előtt. Egy biztos: a szuverenista tábor jelenleg új stratégiát keres, és a következő hetek eseményei döntőek lesznek Románia politikai stabilitása szempontjából. Sajtószemle.
BBC: Dühösen fogadta a Georgescut támogató tömeg a hírt
A BBC elsők között írta meg a szélsőjobboldali Georgescu kizárásának hírét. Amellett, hogy összegyűjtötték a 2024-es elnökválasztás tudnivalóit, leginkább a bukaresti tüntetést emelték ki.

Sokan viseltek román zászlót a vállukon, néhányan ortodox keresztény ikonokat tartottak magasba, egyikük pedig egy nagy fából készült keresztet szorongatott. A tüntetők azt skandálták, hogy „Călin Georgescu az elnök” és „szabadság”, miközben árulónak nevezték a bírákat. Ahogy értesült a tömeg Georgescu kizárásáról, zajossá és dühössé vált – foglalja össze a BBC.
Politico: EU-gyarmatnak nevezte Romániát Georgescu
A Politico a közösségi médiában megjelenő reakciókkal bővítette cikkét.
„Ma az urak eldöntötték: nincs egyenlőség, nincs szabadság, nincs testvériség a románok számára” – írta Georgescu X-posztjában. „Éljen Franciaország és Brüsszel, éljen a Romániának nevezett gyarmatok” – tette hozzá románul.
Ugyanabban a posztjában angolul folytatta: „Miközben Amerika újra naggyá válik, Európa és Románia kicsinyes, korrupt és diktatórikus lett.” A Politico kiemelte, hogy még nem érkezett reakció sem Elon Musk techmilliárdostól, sem JD Vance alelnöktől, pedig mind a ketten többször is kifejezték támogatásukat Georgescu iránt.
Zeit Online: Akár a szavazatok 40 százalékát is elvitte volna a szélsőjobbos jelölt
A német hírportál arról ír, hogy Georgescu nem ismeri el a demokratikus alapértékeket a hatóságok szerint, korábban jelezte, hogy megszüntetné a politikai pártok rendszerét, valamint bírálta Románia EU- és NATO-tagságát. Hozzátették, hogy vizsgálatot folytatnak ellene, többek között alkotmányellenes cselekményekre való felbujtás, kampányfinanszírozási visszaélések és egy szélsőséges szervezet alapítása miatt.
Azt is megemlíti a Zeit Online, hogy egyes a közvélemény-kutatások szerint akár a szavazatok 40 százalékát is elérhette volna Georgescu. Az elnökválasztáson várhatóan a pro-európai kormány koalíció jelöltje, Crin Antonescu, valamint Bukarest polgármestere, Nicușor Dan mérkőzhet meg egymással, de még nincs lezárva a jelentkezés a választásokra, újabb nevek is felkerülhetnek a listára – összegzi a Zeit Online.
ANSA: Rendkívül feszült választási kampány várható
Az olasz hírügynökség beszámolójában úgy fogalmaznak, hogy Georgescu kizárása súlyos csapás a román szélsőjobboldal számára, különösen a Románia Egyesüléséért Szövetségnek (AUR). Az AUR most új jelöltet keres, hogy fenntartsa az ultranacionalista szavazók egységét és lelkesedését. A párt vezetése a kialakult helyzetet arra is felhasználhatja, hogy a csalódott és dühös választókat maga mellé állítsa a hagyományos pártok rovására – írja az ANSA.

A cikk kitér arra, hogy a Központi Választási Iroda azért utasította el Georgescu újabb jelöltségét, mert a benyújtott dokumentációja szabálytalanságokat tartalmazott, illetve ellene több büntetőeljárás is folyamatban van – egyebek mellett az alkotmányos rend elleni támadás és egy fasiszta szervezet létrehozása miatt. Az alkotmánybíróság most ezt a döntést erősítette meg.
Az ANSA felidézi a korábbi tüntetéseket, amelyek erőszakba torkolltak Bukarestben: a demonstrálók köveket dobáltak, középületeket rongáltak meg, és összecsaptak a rendőrökkel. Több rendőr megsérült, néhányan még kórházi ellátásra szorulnak, a hatóságok pedig számos letartóztatást hajtottak végre.
A hírügynökség cikke kiemeli, hogy Oroszország élesen bírálta Georgescu kizárását, „a demokratikus normák megsértésének” nevezve azt, és megkérdőjelezve a májusi választások legitimitását. Az olasz hírügynökség szerint azonban hasonló kritikák érkeztek az Egyesült Államokból is, ahol Georgescu Elon Musk és JD Vance alelnök támogatását élvezi. A tudósítás szerint az USA-ban és Moszkvában egyaránt „a demokrácia sérelmeként” értelmezték az alkotmánybíróság döntését.
Végül megállapítja, hogy a következő két hónapban komoly társadalmi feszültségek és egy rendkívül feszült választási kampány várható Romániában, hiszen a szuverenista tábor haragja és a politikai bizonytalanság további tiltakozásokat és instabilitást idézhet elő az országban.
Financial Times: Vezető nélkül maradt a szuverenista tábor
Georgescu kampányát erősen támogatta egy Moszkva által szervezett kampány, ami felvetette az orosz beavatkozás gyanúját, írja a Financial Times, amely úgyszintén összefoglalja az előzményeket a tavalyi választól kezdődően az amerikai reakciókig, amelyek ezúttal viszont nem érkeztek, hiába szegezte mindenki a szemét az X platformra, hogy hátha megszólal Elon Musk vagy JD Vance alelnök, akik eddig kiemelt figyelemmel követték a romániai eseményeket, és be-beszóltak a román kormánynak.
Arról is ír a lap, hogy az AUR párt, amely támogatta Georgescut, parlamenti sztrájkot hirdetett, és bejelentette, hogy új elnökjelöltet keresnek, akit Georgescuval közösen választanak ki. A kialakult helyzet politikai bizonytalanságot eredményezett Romániában, ahol a szuverenista tábor vezető nélkül maradt az elnökválasztás előtt – értékeli a Financial Times
The Guardian: Georgescu támogatói szerint a politikai elit ellopta tőlük a választás lehetőségét
A brit lap megszólaltatott több tüntetőt is, akik szerint a döntés a román demokrácia végét jelenti, és a rendszer elvette a választás lehetőségét az emberektől.
Egy 57 éves közgazdász, Ana Florescu azt mondta: „Románia már nem demokrácia. Nincs igazságszolgáltatás. Ellopták tőlünk.” Egy másik demonstráló, Gabriel Feraru, egy 63 éves mérnök pedig úgy vélte: „A teljes politikai elit fél Georgescutól, mert ő rendszerellenes, és elveszítenék a korrupt kiváltságaikat.” Többen is kijelentették, hogy bojkottálni fogják a választást, hacsak Georgescu nem támogat valaki mást.

A lap szerint a tiltakozók megosztottak abban, hogy mit kellene tenni a következő lépésként. Egyesek szerint folytatni kell a tüntetéseket, mások úgy vélik, hogy egy másik, az elit ellen lázadó jelöltet kell támogatni. „Bárkire szavazok, aki új és nem része ennek a korrupt rendszernek. Az embereknek elegük van ezekből a politikusokból.” – mondta a 52 éves taxisofőr, Ionel Popa.
A Guardian idézi Georgescu közösségi médiás reakcióját is, amelyben az elítélte a döntést, és angolul, valamint franciául kiírta: „A gazdák ma döntöttek: nincs egyenlőség, nincs szabadság, nincs testvériség a románoknak.”
A lap hangsúlyozza, hogy Moskva hivatalosan is bírálta a döntést, és Dmitrij Peszkov, Putyin szóvivője szerint a romániai választások „illegitimek” lesznek Georgescu nélkül, mivel „minden demokratikus normát megsértettek”.
Reuters: Georgescu kizárása olaj a tűzre
Georgescu, bár nem ajánlott másik jelöltet, békítő üzenetet küldött támogatóinak, és arra biztatta őket, hogy kövessék a lelkiismeretüket, mikor más jelöltet választanak – írja a Reuters. A politikai elemzők azonban arra figyelmeztettek, hogy Georgescu esete különböző politikai célokra is felhasználható, például további politikai feszültségek gerjesztésére vagy a választási eredmények körüli viták szítására.

„Még mindig hiszem, hogy Georgescu elnök ki fog találni egy megoldást számunkra, reméljük, hogy nem adja fel” – mondta a tüntetésen az 54 éves Ionel Gherghina, akit a Reuters idézett.
A cikk továbbá kiemeli, hogy Georgescu nem csupán egyetlen politikai figura, hanem egy ideológiai mozgalom vezetője, aki oroszbarát nézeteivel és szélsőjobboldali retorikájával rengeteg szavazót megszerzett magának. A Reuters egyes elemzői szerint a szélsőjobboldali pártok azért támogatták tudatosan Georgescut, mert tudták, hogy ki fogják zárni az elnökválasztásról, ezzel pedig még jobban lehet fokozni az eddig kialakult politikai és társadalmi feszültségeket.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!