A Székely Szabadság Napján a Mi Hazánk is koszorúzott

Március 10-én ismét megrendezték a Székely Szabadság Napját Marosvásárhelyen – de az egykor több ezres tömeget megmozgató esemény mostanra csupán 200-250 embert tudott összegyűjteni. Az évek óta tartó lejtmenet nem állt meg: egyre kevesebben érzik fontosnak a részvételt, miközben az esemény fokozatosan elveszíti politikai súlyát. Bár a szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) idén is próbálta nemzetközi színtéren láthatóvá tenni a rendezvényt, a valóság egyre inkább az érdektelenség és a megosztottság irányába mutat.

Ahogy az elmúlt években, most is részt vett egy katalán és egy baszk képviselő, valamint Szilézia is képviseltette magát. A baszk szenátor a két közösséget érintő történelmi igazságtalanságokat emlegette, míg a Katalán Nemzetgyűlés képviselője a katalánok és a székelyek ellen alkalmazott kettős mércére panaszkodott, valamint beszédében azt is kiemelte, hogy a spanyol kormány a Pegasus kémszoftverrel figyelte meg a katalán politikusokat – ugyanazzal az eszközzel, amelyet a magyar kormány is bevetett ellenzéki szereplők ellen.

A sziléziai képviselő ezúttal is az Európai Unió és a tagállami kormányok kritikáját helyezte előtérbe, mondván, hogy az állam nélküli nemzeteket nem lehet a brüsszeli bürokraták és az európai fővárosok kegyelmére bízni. Bár egy idealisztikus „Autonóm Régiók Európája” mellett érvelt, arról már nem beszélt, hogy ennek a koncepciónak milyen konkrét, működőképes alapjai lennének.

Politikai zűrzavar: szélsőségesek és mentegetőzés

Miközben az esemény folyamatosan veszít relevanciájából, és a mainstream politikai pártok nem tartják annyira fontosnak, hogy megjelenjenek az eseményen, a szélsőséges politikai alakulatok jó alkalomnak tartják arra, hogy az üresen hagyott terepen szerephez jussanak. A rendezvényen a magyarországi szélsőjobboldali Mi Hazánk Mozgalom több képviselője is részt vett, köztük az a Bartha Barna is, aki korábban Parászka Boróka újságíró felakasztásáról tett nyilvános kijelentést, amit a Transtelex újságírója hallott és írt meg. A Mi Hazánk jelenléte azonban nem csupán egy epizód volt: politikusaik koszorúztak, és aktívan részt vettek a megemlékezésen.

Izsák Balázs, az SZNT elnöke a Marosvásárhelyi Rádiónak adott nyilatkozatában zavartan mentegetőzött, mondván, „nem tudja, hogyan kerültek oda”. Izsák válaszát nehéz elfogadni hihető magyarázatként, eléggé irreális forgatókönyv, hogy egy magyarországi parlamenti párt képviselői „véletlenül” bukkantak fel a rendezvényen. A kérdés az, hogy az SZNT szándékosan hunyt-e szemet a szélsőséges jelenlét felett, vagy ennyire elveszítette az irányítást az évről évre megszervezett eseményén.

A lemorzsolódás és a politikai háttér hiánya

Ha a Mi Hazánk jelenlététől eltekintünk, emlékezetes, leírnivaló történése nem volt a napnak. Ez is mutatja, hogy a Székely Szabadság Napja, ami egykor az autonómiaküzdelem egyik legfontosabb pillére volt, mára egyre inkább belterjes eseménnyé vált, amelyen a székely közösség túlnyomó többsége már nem érzi fontosnak a részvételt. A szervezők nem hajlandók szembenézni a ténnyel, hogy az erdélyi magyar közélet folyamatos megosztottsága és az RMDSZ autonómiatémában tanúsított kettős beszéde demobilizálja az embereket.

Tőkés László a közönnyel és a félelemmel magyarázta a csökkenő részvételt, szerinte az emberek elvesztették a hitüket az ügy sikerességében, és letargiába süllyedtek. Ugyanakkor az is világos, hogy a Székely Szabadság Napja egyre kevésbé kínál bármilyen reális politikai jövőképet.

Még maguk az érintett politikusok is hiányoztak: Kulcsár Terza József például, a Magyar Polgári Erő ügyvezető elnöke, nem vett részt személyesen az eseményen, levelet küldött maga helyett, amiben dicsérte a Székely Nemzeti Tanácsot, amiért benyújtotta az Európai Bizottsághoz az autonómia törekvéseit. Meglátása szerint az általa balliberálisnak leírt politikai vezetés kiszolgáltatottá tette egész Európát, ezen pedig csak a szuverén, nemzetpolitika lenne képes javítani. A leveles köszöntések sorát szaporította Szili Katalin, Magyarország miniszterelnöki főtanácsadója és Kolcsár Károly, RMDSZ-es parlamenti képviselő is, mindketten jókat kívántak, de programjukba nem fért bele, hogy személyesen megjelenjenek a rendezvényen.

A postaréti beszédek és levélfelolvasások után a résztvevők a járdán átvonulva a kormányhivatal elé vitték kiáltványukat – ez a szimbolikus gesztus évről évre kevesebb figyelmet kap. Izsák Balázs azzal reagált az egyre szigorúbb hatósági megkötésekre, hogy a szólásszabadságot sérti az, hogy nem vonulhatnak az úttesten. Emiatt jogi lépéseket terveznek a városvezetés ellen, mondta. Ám legyünk őszinték: ha a megmozdulásra valódi tömegek lennének kíváncsiak, a hatóságok sem kezelnék ennyire lazán az ügyet.

Minden jel arra mutat, hogy a Székely Szabadság Napja egyre inkább belterjes, szimbolikus eseménnyé silányul, amely egyre kevésbé mozgósítja a székely közösséget, de egyre vonzóbbá válik a szélsőséges politikai csoportok számára. Ha ez a tendencia folytatódik, a megmozdulás politikai súlya végleg eltűnhet, és csupán néhány radikális aktivista belső köreit fogja szolgálni.