Reuters: Georgescu megfellebbezi a kizárásáról szóló döntést

Călin Georgescu megfellebbezi az alkotmánybíróságot a Központi Választási Iroda (BEC) vasárnapi határozatát, amellyel elutasították a májusi elnökválasztásokra benyújtott jelöltségét, közölte hétfőn egyik tanácsadója a Reuters hírügynökséggel.

Georgescunak 24 órája van, hogy benyújtsa a fellebbezését a BEC határozata ellen, az alkotmánybíróság pedig 48 órán belül, azaz szerdáig dönt az ügyben, idézi Hotnews.ro a Reuterst.

Georgescu videoüzenetben fordult a támogatóihoz, amelyben a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion és a Fiatal Emberek Pártja (POT) elnöke, Anamaria Gavrilă mellett jelenik meg. Ebben megköszönti a támogatást, és békés tüntetésre szólít fel. „Együtt visszük ezt végig ugyanazokért az értékekért: béke, szabadság és demokrácia” – mondta. Simion ezzel a szöveggel osztotta meg a videót a Facebook-oldalán: „Tudjuk, mit kell tennünk, kövessétek a szervezői utasításokat, nyugodtan és békésen!”.

Az AUR elnöke már korábban kiállt a nyilvánosság elé, azt mondta, várja Georgescu tanácsát a további lépésekre vonatkozóan, és nem zárta ki azt sem, hogy ő maga indul az elnökválasztáson, ha Georgescu ezt kéri. Árnyalta ugyanakkor saját vasárnap esti uszító kijelentését, miszerint „az államcsíny kitalálóit” „nyilvánosan meg kellene nyúzni”.

Călin Georgescu államfőjelöltségét a Központi Választási Iroda (BEC) vasárnap este utasította el, 10 igen és 4 nem szavazattal. A döntés az indoklás szerint nemcsak formai, hanem tartalmi kifogások alapján született meg, különös tekintettel az alkotmánybíróság (CCR) korábbi határozataira, valamint Georgescu választási szabályszegéseire. A döntést követően erőszakba torkolló tüntetések robbantak ki Bukarestben, amelyeket többek között George Simion és a Dubajba menekült zsoldosvezér, Horațiu Potra is szított.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!